2018. április 15., vasárnap

L. J. Wesley: Brooke: A testem a börtönöm


"Hol vagyok? Mi történt velem? Ki vagyok? Nem tudom mozgatni a lábam. A kezemet sem. Nem tudok megszólalni. Semmim nem mozdul. Mégis. A szememet sikerült kinyitnom. Lássuk csak! Elég sötét van, talán éjszaka lehet. A fejem mellett valami gép csipog, és azt hiszem, egy cső van a számban. Kórházban lennék? Mi a fene történhetett velem? Miért nincs itt valaki, hogy megmondja, mi történik?"

*


Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?



Véleményem:

Akik figyelemmel követik a blog életét észrevehetik, hogy nem sűrű olvasók férfi íróktól, férfi magyar íróktól meg pláne nem, de ez a jég is megtört, s ehhez nem is lehetett volna találóbb L. J. Wesley, mivel egészen különleges, különc szemléletmódja van, ami segítségével képes vizuális képet átadni olvasás közben és a humort, az erotikát sem veti meg az írásaiban.

Bevallom őszintén, hogy nem volt elképzelésem, hogy mit is várjak a kötettől. Egyrészt volt bennem egyfajta félsz is, hiszen hála az írónak előolvasó lehettem és megvolt bennem az, hogy én leszek az első, aki negatívat ír Brooke-ról, de nem így lett, mivel szerethető történet, olyan többletjelentéssel, amit el sem mertem volna képzelni. Emellett őszinte is, elgondolkodtató, megragad belülről és a végére csodálkozva eszmélsz fel, hogy bizony csak ennyi volt. Az a „vége” felirat mindent elrontott. De komolyan, nem hiszem el, hogy ennyire rövid lett. Úgy olvastam még volna tovább. Nagyon megnyert magának Laci stílusa, az ahogy szőtte a szálakat, ahogy adagolta a különböző emlékeket és ahogy felvezette előttem a cselekmény szálát. Nemcsak egyszerűen elmesélte, hogy mi történt a főszereplő lánnyal, hanem a gyógyulásának az útját is bemutatta azzal együtt, hogy olyan velős gondolatokat ültetett el a fejébe, amik hozzájárultak ahhoz, hogy jobb emberré és jobb személlyé váljon, akire a családja és a szerettei is büszkék lehetnek.

Maga a cselekmény könnyed, olvastatja magát, de ehhez mérten komoly is és nem egy helyen erotikus, vagy éppen sanyarú. Nagyon jól alkalmazza az érzelmeket benne, igazi kavalkád jön ezáltal létre. Nemcsak egy dologra koncentrál, hanem próbál minél színesebb, minél szélesebb képet adni arról, hogy mit is akart Laci elérni azzal, hogy megírta Brooke történetét. Azért azt meg kell jegyezzem, hogy az erotikus részek kifejezetten tetszettek. Megnézném, hogy mit kezdene egy teljesen erotikus regénnyel. Ha már erotika; hihetetlen, hogy milyen személyiség fejlődést tár elénk. Nem győztem kapkodni a fejem. Ahol már teljesen leírtam volna magamban Brooke-ot, tett egy akkora csavart, hogy reménykedni kezdjek, hogy nem véletlen ő lett a főkarakter és még dolga van, nemcsak az, hogy visszanyerje az életét, de az is, hogy felelősségteljes döntéseket hozzon, amik pozitív kihatással lesznek az életére. Emellett a szűkebb családi légkört is bemutatja, s bizony ott sem áll meg a jövés-menés. Összességében szerethető, összetett, elgondolkodtató, néhol szarkasztikus, de kezelhető regénnyel van dolgunk, ami nemcsak szórakoztat olvasás közben, de magvas gondolatokat is ébreszt bennünk. Rávilágít arra, hogy soha nem késő változtatni, hogy soha nem késő a jó irányba terelni az életünket.
"Nahát, új látogató! „Hugi”… Ezek szerint testvérem is van, aki a hangjából ítélve nőnemű. Szia, nővérkém! Nem akarod elmondani, hogy mi a helyzet velem?"

"Akárhányszor magába szippant az álom, mindig az a régi születésnapi zsúr elevenedik meg a szemeim előtt. Egyre többet és egyre tovább álmodom, így már azt is biztosan tudhatom, hogy Alice születésnapját ünnepeltük; talán a nyolcadikat. Abban is biztos lehetek, hogy jó hugicához méltóan kibontottam néhány ajándékát, azt viszont még mindig nem sikerült kisilabizálnom, hogy a sok, mosolygó szülő közül melyik kettő lehet az enyém."

"Megpróbálok, anya. Ha apa bejön, akkor majd igyekszem sugározni felé, hogy jól vagyok és hogy nyugodjon meg. Egyéb-ként, miért kell vigyáznia? Beteg? Miről nem tudok már megint? Anya? Hé, gyere már vissza és válaszolj!"

"Rohadt kóma! Elegem van. Valaki mondja be, hogy Dr. Bloomot várják a szobámban! Ideje elkezdeni a kezelést, doki!"

"Ha a jövőnkön gondolkoztam, egyre inkább kínzott a gondolat, hogy megérdemlem-e egyáltalán a kislá-nyomat. Lássuk be, sok olyan dolgot tettem a múltban, amire nem lehetek büszke. Hiába tértem át egy teljesen más ösvényre és kezdtem új életet, azt, ami elmúlt, nem tudtam megmásítani. Egy gyereknek szeretetre és stabilitásra van szüksége, amit én nem tudtam megadni neki, és csak remélhettem, hogy a jövőben tényleg képes leszek rá, hogy mindent neki rendeljek alá, pont úgy, ahogy anya csinálja velem vagy a nővéremmel."



Köszönöm az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley-nek! Ha te is elolvasnád nemsokára megjelenik a Könyvfesztiválra!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése