2018. március 3., szombat

V. E. Schwab: Gyülekező árnyak


"Szelina Bardnak valahogy folyton sikerült megtalálnia a bajt."

*

Kell az egyik utolsó vérmágus, aki képes utazni a London varázslatos városa által összekapcsolt párhuzamos világok között. Négy hónap telt el azóta, hogy egy rejtélyes obszidián kő a birtokába került, és találkozott Szelina Barddal. Négy hónapja, hogy Fehér London uralkodói, a Dane ikrek elbuktak, és a követ a haldokló Holland testével együtt visszaküldte Fekete Londonba.
Kell álmait most baljós mágikus események kísértik, ébren pedig folyton Lina jár az eszében. Mialatt Vörös London az Elemek Viadalára – egy háromévente megrendezett nemzetközi, barátságos mágikus vetélkedésre – készül, egy bizonyos kalózhajó egyre közeledik. Időközben egy másik London lassan új életre kel. A mágia egyensúlya kényes és veszélyekkel teli; és ahhoz, hogy az egyik város felvirágozzon, egy másiknak vesznie kell…


Az első rész izgalmai és ámulata után nagyon érdekelt, hogy a második részben mit is sikerül összehoznia az írónőnek és, hogy meg lesz e újra az a varázs, amit az első rész olvasása közben élveztem. Bevallom félve kezdtem neki, mivel többen is említették már, hogy vontatottan indul és a cselekmény is csak később indul be, arról nem is beszélve, hogy alulmarad az elő résztől. Nem is csoda hát ha ennyire húztam-halasztottam, de mint ahogy az lenni szokott nekem teljesen eltérő véleményem alakult ki a Gyülekező árnyakról.
Kezdjük ott, hogy valamilyen szinten tényleg lassabban indul be a cselekmény, mint kellene, de ez nem azért van, mert elfogyott az írónő ihlete, hanem azért, mert kellett egy kis idő, magyarázat amiatt, hogy jobban belezökkenjünk abba a világba, amit az első rész alatt megismerhettünk és amit megszerettünk. Míg az elsőben jóval több hangsúly kerül a 4 különböző London és Kell utazásainak ismertetésére addig ebben a második kötetben a cselekmény alakulásán és a karakterek kibontakozásán van a kellő hangsúly. A kezdeti visszazökkenés után csak úgy szárnyal a cselekmény. Egy percre sem hajlandó megállni. Folyamatosan csak pörög és pörög. Addig nem marad abba, amíg azt nem tudjuk mondani, hogy hol van a következő rész. Izgalmakban és csalafintaságban ezúttal sem szűkölködünk, sőt csak úgy hemzseg tőle a kötet. Nincs olyan oldal, ahol ne lenne valami furfang, vagy éppen egy olyan esemény, ami maximális sebességgel viszi tovább a regény fonalát. Hol egy elrejtett részlet, hol egy érzelem, ami előtérbe kerül, s addig szövi az írónő a mágikus fonalat, amíg minden a helyére nem kerül és amíg, ott nem tartanak a szereplőink, ahol tartaniuk kell. Az első kötet végén Lina és Kell különválnak, más és más úton folytatják életüket, de abban már az első oldal után biztos voltam, hogy jóval több szerepük lesz a kettősüknek, mint azt elsőre gondolná az ember, hiszen olyan fantasztikus párost alkotnak, amit nehezen lehet csak megalkotni. Már a lapokból lehet érezni, hogy fontos lesz az újbóli találkozásuk és az is, hogy ez milyen hatással lesz a törékeny kapcsolatra, ami kettejük között bontakozik ki a történet lapjain keresztül.

Igaz, hogy az első részben nem hiányoltam az érzelmeket, de jó volt a lelki szemeim előtt látni azt, hogy nemcsak abban jó V. E. Schwab, hogy testvéri szeretetet és kölcsönös tiszteletet vigyen a cselekménybe, hanem bizony romantikusat is. Amíg nem kerültem szembe ezekkel az érzelmekkel szinte nem is tudatosult bennem, hogy mi is hiányzott eddig. Ez leginkább amiatt is fordulhatott elő, hogy olyan természetesen formálja a mondatokat és a szöveget az írónő, hogy ha egy szakácskönyvet olvasnék tőle talán még az is tetszene. Persze ez az élmény nagyban a minőségi fordításnak is köszönhető, hiszen ha nem lenne ennyire meggyőző és hatásos, akkor nem is biztos, hogy már most ennyi magyar rajongóval rendelkezne az Egy sötétebb mágia trilógia.
A történetben minden, de tényleg minden váratlan volt. Persze azok az elemek, amik a szemünk előtt bontakoztak ki és tudtuk, hogy ki kicsoda nem, de minden más, ami izgalommal és kíváncsisággal töltött el, azok igen. Nem túlzok ha azt mondom, hogy van legalább olyan jó és meggyőző ez a kötet, mint az első, sőt... az Essen Tasch ötlete, kivitelezése és az egész folyamat, ahogy lezajlik a kedvenc részem. Egyszerűen minden egyes kis ármányt, csalóka információt és váratlan fordulatot imádok benne. Azt, ahogy elképzelte és megvalósította az írónő, nem győzöm dicsérni, hiszen az ilyen szintű kreatívitás nem kevés tehetségre utal, s bizony az írónő felettébb tehetséges, s alig várom, hogy olvashassak még tőle. Azon meg már nem is csodálkozom, hogy ennyire sikeres ez a trilógia, mivel mágiából, akcióból, szerelemből, kalandból, vágyból és összetett gondolatvilágból is arányosan kapunk és emiatt nem az, hogy nehéz megválni tőle, de szinte lehetetlen. Azok, akik már elkezdték tudják, hogy miről beszélek, s a többieknek is, akik még nem éreztek késztetést a világ megismerésére csak ajánlani tudom.

Ahogy a cselekmény szála, úgy a karakterek is változnak. Vannak, akik teljesen új színben kerülnek elénk, de bőven vannak olyanok is, akik az újdonság erejével hatnak,s akikben van elég ráció ahhoz, hogy még többet akarjunk megtudni róluk. A miértet nem igazán értem, de egy LMBT szál is el van rejtve a kötet lapjai között. Talán ez az egyik olyan alappillére a műnek, ami hatalmas meglepetést okozott olvasás közben, viszont valamilyen szinten egészen logikus, hogy ezt így ebben a formában beleépítette az írónő és megmutatta, hogy a fantasyt is lehet olyan elemekkel tarkítani, amik még érdekesebbé teszik a már így is mesterfokra fejlesztett műfajt. Igazából annyi minden történik közel 600 oldalon, hogy képtelenség minden egyes részre részletesen kitérni, de a Fehér Londonbeli események és töredék darabkák nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan véget kapjunk, ami után szinte könyörgünk a folytatásért. Annyi szent, hogy újból lehengerelt és elkápráztatott V. E. Schwab. Ha a befejező, harmadik kötetben is ennyi izgalommal és veszélyes jelenetekkel kerülök közelebbi ismertségbe, akkor nyugodt szívvel fogok tudni megválni a trilógia világától egészen az újraolvasásig, mivel biztos, hogy újra fogom olvasni; hiszen nemcsak olvastatja magát a kötet, de még buzdít is arra, hogy minél több apró információt keressünk és egyedül rakjuk össze az árulkodó jeleket.
" - Visszatérnek a forráshoz - felelte Kell. - A mágia mindenben jelen van, felség. Ez az élet áramlása. Mi abban hiszünk, hogy amikor meghalunk, a lelkünk visszatér ebbe az áramba, a testünk pedig újra szétbomlik elemekké, és egyesül velük."

" - Tudod, ha csak fele olyan jól uralkodsz majd, mint amilyen ügyesen hazudsz, akkor hihetetlenül jó király leszel."

"Lina erre felkapta a fejét. A macskák ilyen értékesek errefelé? Vagy ritkák? Rajta kívül nem látott egyet sem, de az is igaz, hogy a parton töltött kevéske idő alatt nem is igazán figyelte."

" - Ahogy azt is mondtad, hogy óceán - emlékeztette Lina - Meg hogy ajtó. Sőt azt hiszem, egyszer még macskának is nevezted..."




Köszönöm a Ventus Libro Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 50%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése