2018. március 27., kedd

Sienna Cole: Lefelé a folyón ~ EXKLUZÍV RÉSZLET


Nemsokára könyvbemutató, pontosabban április 15-én az Álomgyár Könyvesboltban 17.00-kor, de addig is szerettünk volna az írónővel kedveskedni nektek egy exkluzív részlettel, amit eddig még sem az oldalán, sem pedig a zárt csoportjában nem osztott meg. Már ebből a megosztott részletből is látszik, hogy mennyire különleges és egyedi lesz ismét az, amit Sienna megírt nekünk, hiszen, akik olvastak már tőle azok tudják, hogy mennyire a lelkéből ír, s hogy mennyi energiát is fektet bele, hogy egy-egy története izgalmas, nem szokványos és nagyszerű legyen, amit az olvasók ugyanúgy szeretnek és imádnak, mint maga az írónő. Ez után a részlet után még jobban várom, hogy a kezembe foghassam, olvashassam és elragadhasson Sienna újdonsága. 

*

Te hiszel a sorsszerűségben?
2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.



A várva várt részlet

*
*
*

"– Mindent átnéztél? – léptem be Ally szobájába. Nicole az egyszemélyes ágyon ült, a szemét könnyek árnyékolták, de próbált erős maradni. Körülötte halmokba rendezve hevertek Ally cuccai. Minden szekrényét kiborította, és egyesével nézte át a holmiját. A ruhákat félredobta, a többit pedig megpróbálta valamilyen logika mentén csoportosítani.
– Az összes könyvet átforgattam, minden füzetet végiglapoztam.
– Mit kerestél? – érdeklődtem.
– Valamit… bármit. Talán búcsúlevelet…
– Nem látom okát, miért hagyott volna búcsúlevelet – gondolkodtam el. – Nem örökre ment el.
– Tudom, de akkor is. Azt reméltem, hogy legalább pár szóval megnyugtat minket. Arra vette a fáradságot, hogy megírja azt a levelet, de nekünk nem üzent semmit…
– Biztos vagy benne? – néztem körül.
– Már ötletem sincs, hol keresgélhetnék.
– A számítógép? – pillantottam az íróasztalon álló monitorra.
– Nem értek hozzá, de ott sem találtam semmit.
– Engedj oda – kértem, majd leültem a kissé elhasznált forgószékre. Amint megmozdítottam az egeret, a monitor felvillant, és már ott is voltam a fájlkezelő programban. Ally rendet tartott a gépén, mindent szakszerűen mappákba rendezett. Ott voltak az iskolai jegyzetei, az internetről letöltött, általa érdekesnek vélt dokumentumok, a családi és a személyes fotói külön-külön felcímkézve. Minden a maga helyén, semmi felesleges szemét. Nem úgy, mint az én gépemen – gondoltam magamban –, azon egy évtized alatt sem igazodna ki senki. Hamar végigfutottam a fájlokat, de semmi érdekeset nem láttam. Ezután megnyitottam a böngészőt, és rögtön a keresési előzményekre kattintottam.
– Kitörölte – morogtam az orrom alá.
– Az mit jelent? – kérdezte feszülten Nicole, aki ott ült szorosan mellettem, és ő is a képernyőre meredt.
– Nem tudjuk megnézni, milyen oldalakat böngészett, mert eltüntette a nyomokat. – Hirtelen megpillantottam a levelezőprogram ikonját. Abban bíztam, hogy a jelszavait megjegyeztette, és nem jutott eszébe, hogy ezeket is elrejtse, de tévedtem.
– Nem tudod a jelszavát? – fordultam Nicole felé.
– Honnan tudhatnám? – rázta a fejét idegesen. – Szerinted a levelei közt lesz valami?
– Fogalmam sincs, de ha minden kötél szakad, a rendőrségnél fel tudják törni a fiókot. – Újra visszakalandoztam a képekhez, hogy átnézzem őket. A legutolsó az érettségi bálon készült, alig egy hete. Csodálatosan festett földet seprő, mályvaszínű estélyi ruhájában, művészi kontyba fésült hajával. Mosolygott, ahogy a partnerébe kapaszkodott. A srác az évfolyamtársa volt, tizennyolc éves, pattanásos kis nyikhaj – emlékszem, Ally azt mondta, hogy ki nem állhatja, de hát valakivel el kell mennie a bálba. Pedig az is ott volt, akivel igazán menni szeretett volna… aki addigra már összetörte a szívét. Fogalma sem volt a rohadéknak, mi vár rá egy héttel később!
– Furcsa, mi? – hallottam meg a feleségem hangját. – Semmi nem látszik ezen a fotón. Olyan boldognak tűnik.
– Hogy a francba nem vettük észre? – fakadtam ki.
– A képlet nagyon egyszerű – húzta el a száját. – Te soha nem vagy itthon, engem pedig utál. Nem – tiltakozott –, ne vágj ilyen pofát! Évek óta egyre rosszabb a kapcsolatunk. Mindenen felkapja a vizet, és elrohan. Semmit nem oszt meg velem, mintha az ellensége lennék.
– Akkor is mi vagyunk a szülei! Tudnunk kellett volna erről…
– A legjobb barátnője sem tudott róla. Nagyon vigyázott rá, hogy ne derüljön ki… gondolom, Holden kemény kézzel fogta.
– A mocskos pondró! – csaptam az asztalra.
– Annyiszor elképzeltem már… – nyögte Nicole el-elcsukló hangon. – Ahogy hozzáér… ahogy… maga alá teperi…
– Hagyd abba! – állítottam le. – Legszívesebben megölném, érted? Kibelezném, mint egy disznót. Nem akarom még jobban felspannolni magam, mert meg is teszem.
– Letették érte az óvadékot, hallottad?
– Hallottam – fintorogtam. – Épp hogy csak őrizetbe vették, már mehetett is isten hírével. Délután egy kicsit utánanéztem…
– És? – vonta fel érdeklődve a szemöldökét. Elmeséltem neki mindent, amit megtudtam.
George Alexander Holden Pittsburghben született, negyvenöt éves. Történelemből és angolból szerzett tanári diplomát. Tíz éve helyezkedett el a St. Johnban, ahol hol ezt, hol azt a tárgyat oktatta. Jelentéktelen karrier. Az égvilágon semmi kiemelkedőt nem vitt véghez soha, nem voltak eredményei, nem hagyott maradandó nyomokat maga mögött. Az internet semmit nem árult el róla: se egy tudományos munka, se egy cikk, amit felmutathatna, se valamiféle bizonyítéka, hogy alkalmas lenne egy iskola vezetésére. Öt éve mégis megválasztották igazgatónak. Miért? Mije volt, ami a többi – jóval idősebb és tapasztaltabb – jelölt fölé helyezte? Ki és miért döntött úgy, hogy George A. Holdent egy középiskola élére helyezi? Aztán egyszer csak megtaláltam. Rátapadtam a képernyőre, és hirtelen apró, villámszerű szúrás hasított a mellkasomba, ami mindig akkor jelentkezett, amikor valami jelentőségteljes részlet felfedte magát előttem. Az újságírói szimatom szagot fogott. Most világosodott meg előttem, kicsoda George A. Holden felesége.
– Kongresszusi képviselő – mondtam. – Republikánus. A férjével ellentétben ő tényleg fényes karriert futott be, és nagyon magas körökben mozog.
– És ez mit jelent? – értetlenkedett, mire kimerülten fújtattam egyet.
– Azt, hogy nehéz dolgunk lesz. Kurva nehéz dolgunk."



Köszönöm Sienna Colenak ezt a részletet! Ha előjegyeznétek a könyvet ide kattintva megtehetitek 20%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése