2018. február 18., vasárnap

James Dashner: Árral szemben


"Michael nem volt magánál."

*

Michael korábban azt gondolta, számára a VirtNet nyitott könyv. Ám az igazság, amit az Ösvényen kiderített, rémisztőbb mindennél, amit megbízói lehetségesnek hittek, és kíméletlenül felforgatja az életét. Sőt még annál is többet: magát a világot. Kaine, a világuralomra törő kiberterrorista nem ember, hanem tangens, azaz öntudatra ébredt számítógépes program. Michael pedig akaratlanul a cinkosává vált, részesévé Kaine azon tervének, hogy emberi testbe letöltött tangensekkel népesítse be az egész bolygót. Ha bárki álomba merül a VirtNetben, nem tudhatja, hogy mire felébred, az elméjének helyét nem egy tangens foglalja-e majd el. A VirtNet biztonsági szolgálata igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a világ tökéletesen biztonságos, de Michael és a barátai tudják, hogy a hatalomátvétel már meg is kezdődött. Ha ők nem állítják meg Kaine-t, az emberiségnek egykettőre vége. Szédületes hajsza veszi kezdetét, hogy a csapat ismét egymásra találó tagjai meghiúsítsák a gyilkos tervet. Ahogy a játék és a valóság határai egyre inkább elmosódnak, úgy lesz a virtuális álomból igazi rémálom.


Újra sikerült James Dashnernek valami egészen nagyszerűt, valami egészen egyedit alkotnia. Az első rész sikere után egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a második rész, azaz az Árral szemben ennyire lehengerlő lesz és, hogy ennyire felül fogja múlni az első részt. Ezt még a legvadabb és legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Minden megvan benne, hogy még jobb és még kitűnőbb legyen, mint az elődje.
Az igaz, hogy kicsit lassan indulnak be az események és kell egy kis idő, amire újra visszaszokik az ember abba a környezetbe és abba a világba, amit az író megalkotott, mégis minden egyes pillanatot megér, hiszen amikor már minden kikristályosodik előttünk és visszatérnek az első kötet emlékei, onnantól fogva egy feledhetetlen utazásban lesz részünk. Számomra elég váratlanul és nem mindennapi befejezéssel zárult a Halandósági-elv trilógia kezdő kötete, de az ahogy újra fel lett építve a cselekmény, a szálak és az utánozhatatlanul egyedi világkép, kérdés sem volt, hogy pillanatok alatt újra a hatása alá fogok kerülni és maratoni olvasásba kezdek. Mielőtt elkezdtem volna olvasni elgondolkodtam a borítón, hiszen ez is fontos eleme és igaz, hogy nem feltétlenül következtet erre az olvasó, de érdemes nagyon odafigyelni rá, mivel lényeges információkat és összefüggéseket tartalmaz. Ahogy beindul a cselekmény úgy válik egyre izgalmasabbá és izgalmasabbá és úgy lopja be magát a fejünkbe is Michael, Sarah és Bryson és úgy izgulunk velük együtt, hogy járjanak a dolgok végére és legyen minden újra normális. A nagy csattanó, ami szerintem sokakat meglepett várható volt, hiszen James Dashner nagyon ért ahhoz, hogy az orrunknál fogva vezessen minket és úgy rejtse el a csapdáit és cselszövéseit, váratlan fordulatait, hogy azt addig észre se vegyük, amíg nem érkezik el a megfelelő pillanat, hogy ő maga fedje fel előttünk.

A történet nemcsak ott folytatódik, ahol abbamaradt, de olyan csavart ad a végkimenetel szempontjából, ami egyszerre lelkesítő és egyszerre tölt el mélységes izgalommal. Olyan adrenalinlöket rejlik a cselekményben, ami nincs meg egy karton energiaitalban sem, de komolyan. Minden egyes oldalon történik valami. Sose lehetünk biztosak a végkifejletben. Sose mondhatjuk azt, hogy bizony tudtam, hogy ez fog történni, mivel nagyon kiszámíthatatlan a cselekmény menete. Mikor már azt gondolnánk, hogy megfejtettük a titok nyitját jön egy újabb löket, egy csavar, ami mindent felborít és elkezdhetünk újból gondolkodni, hogy akkor ebből még mit is tud kihozni az író.
Az, ahogy elrejtette benne a különböző geek elemeket és kifejezéseket valami fantasztikus. Nemcsak az igazi gamerek tudják ezt értékelni, hanem az egyszerű közember is, akit nem kötnek le a játékok világa, mivel alapvetően a VirtNetre épül maga a történet is és pont amiatt, hogy egy ilyen játékos elem a központja, a mozgatórugója mindennek lesz páratlan és utánozhatatlan. Az biztos, hogy ez a trilógia is van legalább annyira jó, mint Az útvesztő trilógia, ami már több százezer ember szívét elnyerte. Ami engem illet szívesen megnézném filmen is, bár erre nem sok esélyt látok tekintve, hogy a #metoo kampány keretein belül besározódott James Dashner neve és a kiadója is kilábalt alóla, de az kétségtelen, hogy kifejező és megkapó az írásmódja, és emiatt kár lenne, ha eltűnne a süllyesztőben és többet nem hallanánk róla.
Visszatérve a regényre... tömény izgalom, akció, meglepő fordulat tömkelege a szó szoros értelmében. A leírások és helyzetek elénk tárása fantasztikus, annyira kifejező, hogy arra nagyon nehéz szavakat találni. Nemcsak, hogy élmény olvasni, de olyan szinten ki is kapcsol, hogy nehéz lerakni. Olvastatja magát, elemészt és addig nem hagy igazán nyugodni, amíg a végére nem érünk és ki nem derül a nagy titok, avagy az átverés. Semmi sem fekete és fehér benne, a szivárvány különböző színeiben pompázik és a kellő helyeken törnek elő ezek a színek.

A karakterek, mint mindig most is túllépnek saját magukon. Viszont nagyon oda kell figyelni rájuk, mert akkor okozzák a legnagyobb meglepetéseket, amikor már azt hinnénk, hogy ismerjük őket, vagy legalábbis úgy ahogy, de sikerült valamelyest kiismerni őket. A Halandósági elvnek hatalmas nagy szerepe van, épp úgy, mint Kaine-nek. Nem egyszer éreztem azt, hogy már sikerült megfejtenem Kaine elméjét és rábukkannom a miértekre, amikor is jött egy újabb sugallat és az addigi elképzelésem felbomlott. A legnagyobb meglepetést Michael mellett Weber ügynök okozta. Nem hiszem el, hogy a szemem előtt volt és vak voltam, nem vettem észre a jeleket. Ebből is látszik, hogy zsinóron rángat a történet és az orromnál fogva vezet. De mégis a legnagyobb talány Gabby, azaz Gabriella, akinek még nem tudom, hogy mi köze van mindenhez, de azon vagyok, hogy minél hamarabb kiderítsem, s csak remélni tudom, hogy hazánkban is nemsokára megjelenik a trilógia harmadik briliáns része, és hogy legalább annyira izgalmas és agyafúrt lesz, mint az Árral szemben.
"San Francisco. Párizs. Sanghai. Tokió. Új-Afrika. Az Antarktisz pusztasága. Ó-Vegas. Duluth. Az összes menő hely. Semmi nyom. Látszólag Bryson nem járt ezeken a helyeken mostanában."

"A lentről érkező hangok - kiabálás, lábdobogás, ajtók nyílása és becsapódása - egyértelműen közeledtek. Michael szedte a lábát, a szíve közben majd kiugrott a helyéről."

" - Tényleg így gondolod? Mindazok után, amin keresztülmentünk? Én már mindenkiben tangenst gyanítok, aki másra sem vágyik, mint hogy a nyakamon próbálja ki, milyen erős az új keze szorítása."

" - Természetesen ez egy program. Még soha nem sikerült ilyen bonyolult kódot írnom. Azért terveztem ilyen re a vizuális megjelenését, hogy a létező legkönnyebb legyen elhelyezni és aktiválni."




Köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése