2018. január 14., vasárnap

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad


"A tízemeletes háztömb tetején  egymással szemben feküdtünk, hallgattuk a soron következő számot a telefonunkról, és a fejünk felett engedelmesen úsztak el a kövérebbnél kövérebb bárányfelhők."


„Váratlanul átkulcsolta a karjait a derekamon, és felkapott.
Mintha egy örökkévalóságig néztem volna le a magasból a homlokára, a piercingjén megcsillanó fényekre; orra és szája megszokott formájára, és képtelen voltam eldönteni, hogy bosszantónak tartom-e minden egyes megnyilvánulását, vagy éppen ezek jelentik számomra a biztonságot.”

A tizenkilenc éves Dorka Budapesten kap munkát, hogy támogatni tudja a családját. A lánynak nem csak a nagyvárosi léttel kell megbarátkoznia, hanem az önállósággal járó kihívásokkal is.
Új ismerősei alaposan felforgatják Dorka megszokott világát, aki egy régi barát feltűnésének köszönhetően rádöbben, hogy ideje letennie a múlt súlyos terheit, és felvállalnia élete legfontosabb szerepét, mielőtt túl késő lenne…




Az első részről nem is olyan régen, néhány napja írtam, s amennyire tetszett a Léggömbök, érdekes volt megtapasztalni, hogy az Utánad igaz, hogy a folytatása, mégsem ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem. Annyi mindenben eltér, mégis szerethető és ha nem is ugrotta meg az első kötet színvonalát, ettől függetlenül nagyon olvasmányos és letehetetlen. Sajnos nem tudtam egyszerre kiolvasni, de amikor időm engedte olvasgattam belőle, s a nagy trauma után, amit az első rész hagyott, az Utánad végére sikeresen összetapasztotta a már amúgy is romokban heverő összetört szívemet. Az biztos, hogy nem tudtam volna egy teljes évet várni a folytatásra, s ilyenkor örülök, hogy ha fáziskéséssel is, de eljutnak hozzám az ilyen történetek.
Amikor megkaptam a két kötetet én kis naiv azt hittem, hogy az első Dorkáé, míg a második Matyié. Na ez nem jött össze, s ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az Utánadban is, hűen a címhez azt az időszakot meséli el, hogy milyen is az élet azután, hogy valaki nagyon fontos személyt veszítettünk el, s a kötet maga a gyógyulás és a továbblépés kinyilatkoztatása. Annyi különbség van a Léggömbökhöz képest, hogy Dorka már nem ugyanaz a kislány, aki volt, hanem sokkal érettebb és felnőttesebb lett, de a naivitása és vaksága még mindig fennáll. Sokszor csak fogtam a fejem, hogy "jaj te lány, miért nem veszed észre azt, ami már mióta az orrod előtt van?". Össz-vissz 12 fejezettel van dolgunk az epilógussal együtt, de ezalatt annyi minden történik, mint sok 500-600 oldalas könyv lapjain nem. Nagyon értékelem azt, hogy a Földön maradtunk és az írónő megint őszintén, a teljes szívéből írta meg ezt a történetrészt is. Amellett, hogy a karaktereit is tovább alakította és formálta az is nagyon szépen kitűnik, hogy bizony maga is milyen fejlődésen ment keresztül. Ahogy Dorka úgy az írásmód és a kifejezésmód is előretört és rabul ejtett. Akik olvasták az első részt azok tisztában vannak azzal, hogy milyen fájdalmas is volt a Léggömbök olvasása, ezzel szemben az Utánad pörgős, meglepő, mindig történik valami, s nincs egy olyan perc vagy akár pillanat, amikor ne kerülne szembe velünk a múlt. Amit eddig sikeresen felépített, ahhoz most még többet adott hozzá, s ha álnéven írna az írónő külföldi nevekkel és helyszínekkel nagy valószínűséggel magamtól nem tűnne fel, hogy igen Hajdú-Antal Zsuzsanna is egy hungarikum, mert az, a szó legnemesebb értelmében. 

Azért külön érdem jár neki, hogy magyar neveket, helyeket és ma is használatos szlenget használ, s mindezt úgy teszi, hogy az olvasói teljes mértékben elmerüljenek a mondanivalójában, mivel ennek a második kötetnek is van. Vegyük például azt, hogy akármennyire is fáj valaki elvesztése fel kell állnunk a padlóról és folytatnunk kell, főleg akkor, ha ez a személy egy becses kincset, ajándékot hagyott hátra maga után.

Régi szereplőkkel, s persze újakkal is megismerkedhetünk. A Sebestyén család "fekete báránya", azaz Domonkos, Doma ahogy az írónő hívatja is előkerül, s megtudhatjuk, hogy ki is ő, s hogy miért is menekült el a családi háztól. Maga a karaktere nagyon összetett, érdekes, alaposan felkeltette az érdeklődésemet és bármennyire is furcsán hangzik, de szívesen vettem volna, ha sokkal több tér jut neki, hiszen egy olyan ellentmondást sikerült megalkotnia az írónőnek, aki a mai napig azt várja, hogy végre valaki megfejtse és rávezesse arra az útra, amin járnia kell. 

Természetesen Jani is előkerül, és ha őszinte akarok lenni, akkor valahogy számítottam is rá, hogy jóval több rejlik benne, mint amit megismerhettünk, s igazam is lett, főleg amiatt, hogy igazi meglepetés volt nemcsak az, hogy mi lett vele, hanem az is, hogy milyen jól tud titkot tartani, de azért már az első részben is voltak olyan jelenetek vagy megszólalások, amik szépen, de óvatosan felkészítettek minket a bekövetkezhetetlen eseményhez, aminek igenis teret kellett adni. Az a hajszálvékony, leheletnyi szál, ami összeköti Dorka és Jani barátságát igazi fordulatot vesz, s nem egy-két örömteli pillanatot okoznak.

Most nem volt az, hogy ne lett volna meg a megfelelő pillanat vagy rossz a helyzet, mert az igazi újrakezdéshez nem elég lezárni a múltat, de utat is kell engedni olyanoknak, akikkel könnyebb a feldolgozás és elengedés. Maga a cselekmény számomra néhol túlságosan is kiszámítható volt, de szerencsére olyanok is akadtak bőven, amik kiszámíthatatlanoknak bizonyultak és csak kapkodtam a fejem, hogy mégis hogy a fenébe nem jutott el az agyamig az a parányi kis információ, ami néhány oldallal vagy fejezettel később igazi meglepetést okozott. Nagyon örülök, hogy megszületett a duológia ötlete, s annak is, hogy sikerült is ezt megvalósítani, s olyan keretet adva ezzel ennek az egésznek, ami méltó és nem utolsósorban szerethető. A szálak összefonódása és az utolsó 2 fejezet történései teszik igazán méltó folytatássá, s ezek miatt is lehet teljes mértékben elveszni benne. Összességében nem is lehetnék boldogabb. S nagyon remélem, hogy még sokat fogom hallani a Hajdú-Antal Zsuzsanna nevet, s még jó sok regényt fog írni.
" - Ugye kipakoltad a ruhásszekrényt? - Se szó, se beszéd, berontott a nappaliba. - Tudtam! Tudtam előre! Egy szálkát se tettél odébb! Azt a betonlusta mindenedet!"

" - Bolyongtam, mint gólyafos. Mit mondhattam volna az őröknek? Hogy elvesztettelek? A bicskám sincs nálam. Félember vagyok nélküle."

" - Van, hogy az ember úgy kap, hogy nem kér. - Ahogy a szavait idéztem, nyeltem egyet."

"Beláttam, hogy felvehetem a harcot a lányanyaság nehézségeivel, egy frusztrált munkatárssal, egy lecsúszott rockerrel, egy hosszú combú énekesnővel vagy egy halom nyugtatóval, de azzal, amit Balicz Jani az otthonának nevez, egyszerűen képtelenség versenybe szállni."





Köszönöm a Cicero Könyvstúdiónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése