2018. január 6., szombat

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök


"Két ujjal felnyitják a szemhéjamat, és belevilágítanak a szemembe zseblámpával, majd azt mondják, ki kell venniük, de mit kell kivegyenek, mit... ne vegyék ki a szememet, látnom kell, nem akarok megvakulni!"


A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon.
Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.

Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem.




Még 2016-ban jelent meg a kötet, amit egyszer már majdnem be is szereztem, de aztán meggondoltam magam, mondván, hogy már kinőttem az ifjúsági könyvek világából, de mint a példa is mutatja ez nagyon nem így van, mivel olyan érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv, ami megalapozta a 2018-as olvasásaimat, s nagyon nehéz lesz felülkerekedni rajta.

De kezdjük is az elején. Szépen, szálról-szálra bevezeti a cselekményt. Nem áldoz túl sok időt egy-egy esemény megismerésére. Csak a legfontosabb tényezőkre hagyatkozik, emiatt ilyen rövid, de mint a legtöbb esetben a tömörsége célravezető, hiszen nem időz el egy-egy gondolatmenet mellett, hanem megy a következőre, s ezáltal hamar eljuthatunk a végére, hacsak nem vág oda de rendesen a kötet a 10. fejezete. Az első kilenc fejezet tipikusan olyan eseményeket és ominózus pillanatokat mutat be, amit mindenki átélt már, emiatt van nosztalgikus és múltidézős hangulata. Hiszen ki ne emlékezne az első szerelmére, arra ahogy próbálja kitalálni, hogy kicsoda is ő, hogy mi az a stílus, amiben otthonosan és kényelmesen érzi magát, hogy milyenek is voltak, azok a fergeteges osztálykirándulások, s úgy összességében az utolsó, érettségi előtti időszak. Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy változik és nő meg egy szempillantás alatt a főszereplőnk, Dorka, aki a regény elején még egy ártatlan, átlagos lány, aki talán túl sokat filozofál azon, hogy végre mikor lesz barátja, de ez azt hiszem normális. De ahogy jönnek az újabb és újabb események és ahogy halad maga az élet is úgy lesz egyre kiszámíthatóbb s egyre felnőttesebb maga a szereplő is és az írónő stílusa is egyaránt. A kötet első negyedében még csak bontogatja a szárnyait, de a közepe fele érik meg igazán, s onnantól lesz igazán gyötrelmes, s a maga nemében igazi áldás, hogy megírta nekünk ezt az írónő. A Léggömbök nem egyszerűen a felnőtté válásról és az első szerelemről szól, hanem ezek mellett a gyengédségről, a váratlan fordulatokról és az elfogadásról. 

Annyira de annyira megszerettem a történetet, annak ellenére, hogy a 10. fejezet után lesokkolódtam és napokig nem tudtam hozzányúlni a könyvhöz, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy az írónő képes volt John Green-i eszközöket használni. Annyi potenciál és annyi rejtett motívum található a kötetbe, hogy ha nem tudom, hogy elsőkönyves írónővel van dolgom, talán nem is hinnék a szememnek. Hajdú-Antal Zsuzsanna tipikusan az az írónő, akinek a könyveit nem lehet elégszer olvasni, akinek nem egy, s nem két történetnek kell kikerülnie a kezéből, mivel olyannyira ért ahhoz, amit csinál, hogy az hihetetlen. S nem lehet eléggé ajánlani a Léggömböket, mivel amíg a kezetekbe nem veszitek nem fogjátok elhinni, hogy mire fel ez a pozitív visszajelzés, ha egyszer tönkre vágott a történet. 

Higgyétek el, néha kell az, hogy ne csak olyat olvassunk, aminek happy end a vége, mivel a legtöbbször ezek a könyvek tesznek hozzá ahhoz, hogy másképp lássuk a világot, s magát az embereket és az adott szituációkat is. Az egyik legfontosabb dolog, ami a kötet kapcsán megragadt bennem, hogy nem elég egy igen komoly témát elrejteni egy történetben, de azt úgy is kell tenni, hogy az befogadható és emészthető legyen, s a Léggömbök éppen ilyen. A karakterek igazi egyéniségek, akik nem félnek hallatni a hangjukat és megmutatni, hogy kik is ők valójában, s hogy mire is képesek, ha megkapják hozzá a szükséges teret és időt.
Alapvetően Dorka mindennapjait és azokat a megélt pillanatokat élhetjük át, amik a középiskola utolsó éveiben történnek vele. Újra elmerülhetünk számunkra is kedves pillanatokban és emlékekben, de mindezt olyan hitelesen adja elő, hogy tényleg olyan, mintha a saját életem meghatározó élményeit élném újra. Maga a stílus és a stilisztikai eszközök, a kifejezésmód mind-mind tökéletesen a helyén vannak és még azt is sikerült elcsípni, hogy hogyan is beszélnek egymással a mai fiatalok, s hogy mik azok a dolgok, amiket bevállalnak, vagy amik éppen a szívüket nyomják.
Próbálok úgy írni a könyvről, hogy az értékelhető és kézzel fogható legyen, de az az igazság, hogy annyira megtört, apró darabokra törte a szívem, hogy ilyen nehezen bejegyzést talán még sosem írtam. Mindig megvoltak azok a támpontok, amik mentén felépítettem a bejegyzéseimet, de most ezeket teljes mértékben átvette a megtörtség érzése, mivel jelen pillanatban apró darabokban van a szívem. Nem tudom, hogy miért alakította úgy az eseményeket az írónő, ahogy de meglehetősen letargikus állapotba sikerült vele döntenie. Az az egy szerencsém, hogy itt van a folytatás, ami remélhetőleg gyógyír lesz az összetört szívemre. Ennyire intenzíven nagyon ritkán élem meg egy-egy regény eseményét, de ebből is látszik, hogy mennyire kiemelkedő, s mennyire egyedi történetet sikerült alkotnia Zsuzsának.
A karaktereket nagyon megkedveltem. Dorka volt eleinte kérdőjel a számomra, mivel nagyon eltérő a személyisége, mint az enyém és eléggé nehezen tudtam azonosulni vele, de a végére sikerült. Akik már az első pillanattól érdekesek és szimpatikusak voltak azok Matyi és Jani. A nevükkel még mindig bajba vagyok, mert nem igazán vagyok oda a régies, magyaros nevekért, de ez semmit sem von le abból, hogy milyen tulajdonságokkal és problémákkal ruházta fel őket az írónő. Nem titok, hogy Matyi közelebb került hozzám, még akkor is, ha voltak érdekes megmozdulásai, és miatta törtem igazán össze a regény folyama alatt. Senkinek sem kívánok hasonlót, mint amit Matyinak és Dorkának kellett átélnie a viharos és szívet szorongató szerelmük alatt. Összességében nagyon megkedveltem a történetet és minden tinédzser lány számára kötelezővé tettetném az elolvasását, látva a mostani középiskolások viselkedését. Nagyon sokat tudnának tanulni belőle. Ebből is látszik, hogy mennyire jól sikerült a történet, mivel nem szoktam ennyire nyomatékos lenni, hogy igenis ezt el kell olvasni, de a Léggömbök pontosan ez a kategória. Már tudom is, hogy mit fog kapni tőlem a barátnőm a születésnapjára.
" - Hát, de milyenekhez? - visította Vica. - Ha tudom, hogy a szőrök érdekelnek, állatkertbe viszlek, nem kosármeccsre..."

" - Nem tehetek róla. Vonzanak a rosszfiúk. - Meglepetésemre a szégyenlősség jeleit fedeztem fel rajta. - Talán bevállalnám. Talán. Valahogy... valahogy férfias, na."

" - Nem szeretem a bunkókat. Sosem fogom szeretni az olyanokat, akik büfögnek, dugnak, mint a nyulak, és be se férnek az arcuktól a kapun."

"A kosarasok között azt a fiút fedeztem fel, aki reggel még olyan forrón ölelt, hogy azt hittem, egész nap kába lesz, mint egy megcsapott légy, erre több hónap kiesés után ismét arra vetemedik, hogy azt a szerencsétlen labdát püfölje a pályán."

"Ez aztán hülyén hangzott. Nem értettem, miért pont én vigyázzak rá, és úgy egyáltalán, miért kell vigyázni egy életerős, tizennyolc éves fiúra."




Köszönöm a Cicero Könyvstúdiónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése