2017. december 20., szerda

P. C. Harris: Újrajátszás


"Sebesen száguldok a kapu felé, közben a légzésemre figyelek."


A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül. A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak. Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.


Az írónő már az első debütáló regényével is teljes mértékben meggyőzött és levett a lábamról, de az Újrajátszásban még saját magát is felülmúlta. Végre megtalálta azt a témát, amiről írnia kell, amit a magyar olvasókkal is meg kell ismertetnie. Úgy érzem, hogy végre nemcsak Elle Kennedytől olvashatok hokis sztorit, hanem itt van nekünk Enikő is, aki legalább annyira, ha nem jobban műveli a műfajt.

Már ott megvett magának az írónő, hogy hoki meg Zack. Aki ennyire bombasztikus történetet képes szinte a semmiből előszedni, abban van valamilyen olyan rejtett tehetség, ami azt váltja ki belőlem, hogy még többet és többet akarok ebből a világból. Nem elégszem meg Zack és Mel történetével, hiszen nekem már most legalább három történetkezdemény is összeállt a fejemben, hogy kikről lehetne még írni hosszabban és terjedelmesebben, de azt hiszem nagyon előre siettem. Szóval... már a megjelenés pillanatában volt egy olyan érzésem, hogy ez az én történetem lesz, és nem is tévedtem nagyot, hiszen faltam a sorokat és igaz, hogy egy sérülésem miatt a bemutatót ki kellett hagyjam, de az írónő volt olyan édes, hogy intézett nekem egy dedikált példányt, amiért nem lehetek eléggé hálás neki. Aki ránéz a borítóra nem tud ellenállni neki, úgy vonzza mint valami éteri erő, ami addig nem hagy nyugodni, amíg ki nem deríted, hogy mi ez az új történet és mit tud még P. C. Harris azon kívül mutatni, hogy nagyon is ért az emberek lelkivilágához, a sporthoz és ahhoz, hogy olyan történetet alkosson, ami nemcsak azért született meg, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért is, hogy meglássuk a döntéseink következményeit és azt, hogy ha valakiknek együtt kell lenniük, akkor mindegy, hogy  mi történik, hány év telik el és milyen nehézségekbe ütköznek, úgyis meg fogják találni az egymáshoz vezető utat, még akkor is, ha ez ellen nagyon tiltakoznak, de ilyen a szerelem. Nem érdemes harcolni ellene.

A történet úgy kezdődik, hogy a főszereplőink, Melanie és Zack középiskolások, mind a ketten hokiznak és már ebben a kezdetleges stádiumban is lehet érezni a vonzalmat és az éteri vonzást, ami egymáshoz irányítja őket. Roppant kifinomultan és hitelesen meséli el az előzményeket, mert ezek az események, amik az elején történnek bizony kellenek ahhoz, hogy megértsük az elszakadás és a fájdalom leküzdésének az okait. Melanie személyében egy nagyon erős, de határozatlan lányt ismerhetünk meg, aki a jó kis amerikai klisék szerint beleszeret a hokisok csapatkapitányába, de ami ezután következik, na nem arra az ominózus pillanatra gondolok, ami minden megváltoztat, hanem arra, hogy 12 év elteltével már semmilyen klisé nincs jelen. Zacket lehet szeretni vagy szeretni, mert őt utálni bizony nem lehet, főleg a felnőtt énjét nem, aki maga a megtestesült főnyeremény, s még jóképű és pimasz is. Kell ennél erősebb és markánsabb férfikarakter? Nem igen. Ha ennél több lenne szerintem, akkor nem lenne olyan női olvasó, aki ne akarna magának egy élő-lélegző Zacket, na nem mintha most sem akarnánk, ugye hölgyeim?

A történet minden hibájával együtt, amiből igencsak kevés van, szinte szóra sem érdemes, nagyon szerethető és olvasmányos történetet ismerhetünk meg, tele szomorúsággal, döntések utáni következményekkel, fejlődésekkel, titkokkal, szerelemmel, vággyal, erotikával és sok-sok szexi Zackes pillanatokkal. Ahhoz kétség sem fér, hogy mennyire a bűvkörébe kerültem ennek a nagyszerű karakternek, s nem túlzok, ha ezentúl minden imám arra fog kiterjedni, hogy lépjen be az életembe egy Zack Morrison, de ha egy Mark lép be vagy egy Jax, sőt igazából egy Timnek sem mondanék nemet. Jajj, te nő mégis mit csináltál velem? Itt ábrándozok a karaktereidről. Ha ez így fog továbbmenni, szegény húsvér férfiak hoppon maradnak. Hát szabad ilyet csinálni?

A cselekmény menete mellett a különféle hokis utalások és kifejezések színesítik a már így is fantasztikus kötetet, s ezáltal még közelebb hozza hozzám ezt a nem éppen finomnak nevezhető sportot. Garantáltan, aki elolvassa ezt a könyvet, az egyből el akar majd menni egy hokimeccsre, hogy megnézhesse a két szép szemével, hogy valóban léteznek e ilyen istenségek vagy csak Enci fantáziája ilyen dús és megfékezhetetlen. De hogy valami érdemlegeset is írjak és, hogy ne csak az látszódjon, hogy konkrétan szerelembe estem a kötettel, meg kell hagyni, hogy az Árnyoldal óta nagyon sokat fejlődött az írónő mind képi világban, s mind mondanivalójában is. Az Árnyoldal után nem gondoltam volna, hogy ennyire epikus, ennyire szimpatikus és ennyire feledhetetlen kötettel fog megajándékozni P. C. Harris. Minden elismerésem az övé, s ha lenne kalapom, bizony megemelném előtte.

Ez a 362 oldal maga volt a felüdülés. Mindegy volt, hogy kinek a szemszögét olvasom éppen még többet és többet akartam. Fun fact, hogy össz-vissz 7 fejezet a kötet. Igazából az sem érdekelt, hogy vizsgára kellene készülnöm, mert egyszerűen letehetetlen lett az Újrajátszás. Elkezdi az ember és nem akar megválni tőle. Igazi függőséget okoz, ha egyszer az ember a kezébe veszi, szó szerint hozzátapad és addig képtelenség bármi mást csinálni addig, amíg az utolsó oldalig nem érünk és szomorúan vesszük tudomásul, hogy ez ennyi volt. Nem tudom, hogy mégis hogyan csinálta ezt az írónő, de ezt a fantasztikus receptet nem szabad abbahagynia, és még több történettel kell megörvendeztetnie minket, ha ezentúl csak hokis sztorikat fog írni, azt sem bánom, sőt kifejezetten örülnék neki, de a lényeg, hogy nem szabad abbahagynia az írást, főleg nem akkor, ha minden egyes új írásával egyre jobb és jobb lesz. Mind a történetet, mind a karaktereket, s mind a borítót imádom! Telitalálat úgy, ahogy van. Elkápráztat, ámulatba ejt, szórakoztat, nevetésre késztet, elszomorít, elgondolkoztat, de közben reményt is ad, s egy percig sem hagyja, hogy unatkozzak, sőt megad egy olyan alaphangulatot, amiből nehéz szabadulni, s ha rosszkedvűen is kezdtük el az olvasást, mert mondjuk történt valami, biztos hogy mire a végére érünk már nem fog számítani, s egy hatalmas mosollyal az arcunkon fogjuk becsukni a könyvet, s azt mondani, hogy ezért érdemes volt felkelni és rászánni az életünkből néhány órát.




"Az agyamat újra elönti a düh, és hiába vagyok oda ezért a pasiért, most jól seggbe rúgnám. Eszembe jut, hogy csak úgy lerázott a jégcsarnokban."

"Gondolhattam volna, hogy ha eljövök, akkor nem csak egy szívélyes köszönést kapok majd tőle, hiszen már a jégpályán is éreztem a kölcsönös szikrát. Tényleg tetszem neki? Valóban flörtölt velem az imént? És Daisy? Megtartotta! Végig vele volt az elmúlt években. Minden olyan zavaros, mintha csak álmodtam volna az egészet. Badarság! Miért is akarna engem? Pont engem? Nálam szebb és csinosabb nőt bármikor talál."

"Ezt hogy is magyarázzam el neki? Miben is más? Ugyanúgy két szeme van, két keze és lába, mint mindenki másnak, mégis valamiben különbözik a többiektől.. Valahogy másként érzem magam, amikor vele vagyok."

" - Kérdezhetek valamit? Voltál már annyira szerelmes, hogy az már fájt? Hogy az sem érdekelt, hányszor fog még megbántani a másik, mert tudtad, hogy te ugyanúgy fogod szeretni azután is?

" - Ne hagyd, hogy elűzzön maga mellől - szólal meg háttal állva nekem. - Nem akarok beleszólni a dolgaitokba, csak arra kérlek, hogy harcolj érte. Te sokkal erősebb vagy nála, és ezt ő is jól tudja. Még attól a kutyától se volt ereje megválni, pedig esküszöm, egyszer elvitte az állatmenhelyre. Pár percig bírta. Utána Szupermenként száguldott vissza érte. Szerintem valahányszor arra az állatra néz, te jutsz az eszébe. Talán mert csak ennyi maradt neki belőled. Érted már? Szeret téged!"




Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt és P. C. Harrisnek, hogy megírta Melanie és Zach történetét. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése