2017. december 29., péntek

Kelly Creagh: Oblivion - Ébredés


"Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan."


Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen. Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.

Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.



Elérkeztünk a Nevermore trilógia befejezéséhez. Egyik szemem sír, míg a másik nevet, hiszen nagyon nehezen tudom elengedni az olyan remek alkotásokat, amikkel együtt léteztem és lélegeztem olvasás közben. Kelly Creagh azon kevés írók közé tartozik, akik a különleges stílusukkal és nem mindennapi témaválasztásukkal sikerült valami újat, valami nem evilágit alkotnia. A Nevermore - Soha már trilógiája is ide tartozik.
Fő motívuma az, ami megismételhetetlenné és egzotikummá változtatja. Maga a téma, a Poe iránti tisztelet és szeretet erejéből jöhetett létre. Nagyon egyedi, ahogy megszólaltatja a művében a különböző utalásokat és ahogy elrejti magát a költőt is a sorok lapjai közé. Emellett egy olyan hétköznapitól teljesen eltérő szerelmet is reprezentál, ami már eleve elegendő lenne, ahhoz hogy olvasók millióit szegezze oda a lapokhoz. Varen és Isobel személyében megtestesíti a lehetetlent, hiszen ki hallott már arról, hogy a pomponlányok vezérszurkolója összejönne egy gót, sötét energiákkal rendelkező sráccal? De ehhez még jön a megfejthetetlen és utánozhatatlan egyedi hangulat is, ami nemcsak a trilógia befejezését, de az egész kötetet körül lengi. Bevallom őszintén húztam ennek a könyvnek az olvasását, mivel annyira magával ragadó és különleges számomra, hogy egyszerűen nem akartam, hogy véget érjen és ne legyen több kötet, ahol együtt izgulhatok a szereplőkkel és ahol minden, de tényleg bármi megtörténhet. A cselekmény talán most volt a legfélelmetesebb, a legsötétebb és a legborzongatóbb, de úgy hiszem, hogy ez kell is a feledhetetlen befejezéshez, s ahhoz hogy nyugodt szívvel engedhessen útjukra a karaktereket. Olyannyira él maga a történet, hogy nemcsak hogy a szemem előtt peregtek le az események, de még azt is simán el tudom képzelni, hogy a moziba beülve is megnézzem a belőle készült filmet. Az a sötétség ami árad a kötetből egészen elkápráztat, de közben meg is rémít, hogy még mi minden történhet meg. Ha az első két rész ámulatba ejtően volt félelmetes és fenomenális, akkor ez az utolsó könyv maga a megtestesült földi mennyország. 

Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire odáig voltam érte, hogy mennyire megkapó, s mennyire káprázatosan, lírikusan gyönyörű a maga módján. Az a szál, ami Poe - hoz köthető is teljes értelmet nyer ebben a kötetben, s végre egészében megismerhetjük azt a történetet, amit az írónő épített e köré a nem mindennapi belső világgal és képvilággal rendelkező zseniális férfi köré. Úgy érzem a kötet elolvasása után, hogy nem számít, hogy mennyire nem volt kedvenc tantárgyam a középiskolában az irodalom, akkor is esélyt kell adjak Poe költészetének, s megtudni hogy valóban olyan rendkívüli elme volt e, mint ahogy azt az író állítja róla. Nagyon nagy kedvet kaptam versolvasáshoz, s ez igen dicséretes teljesítmény annak tükrében, hogy nem igazán vagyok oda a versekért, sőt...

Áttérve a történetre van benne minden, ami egy emlékezetes befejezéshez és búcsúhoz kell. Végig izgalom és kétely uralkodik a köteten. Nem lehet tudni, hogy ki kicsoda vagy hogy éppen kinek az oldalán áll, s mennyire megbízható vagy sem. Annyi érzelmet képes adni, annyi feledhetetlen pillanatot, s annyi csodálatos, boldog perceket, amit olvasás közben élhetünk át. Nem volt egy olyan oldal sem, amire azt mondanám, hogy lapos volt vagy netalántán unalmas, mivel aki a kezébe veszi az vagy csak akkor tudja letenni, ha befejezte vagy akkor ha nagyon sürgős dolga akad, ennyire magába képes szippantani az embert, s ennyire nehezen enged is el. Egyrészt örülök, hogy újra belecsöppenhettem ebbe a világba, s újra érzelmek tömkelegét élhettem át, viszont egyszerűen olyan fájdalmas a búcsú, hogy felettébb szomorú is vagyok, hogy csupán ennyi volt, hogy csak 3 köteten át élvezhettem Isobel és Varen megpróbáltatásait. Szívesen olvastam volna még tovább és tovább.
A történet sajátossága, hogy ugyanúgy megtalálható benne a kétely, mint a remény is. Ez a kettősség mutatja meg, hogy elég egyetlen egy rossz mozdulat vagy megszólalás, s képes minden a feje tetejére állni és teljes mértékben megváltozni. Nem vagyok benne teljesen biztos, de ha emlékeim nem csalnak, akkor ez a kötet valamivel rövidebb, mint az elődei, viszont ez cseppet sem látszik, hiszen ugyanannyi, ha nem több izgalommal, furfanggal, vakmerőséggel, küzdelemmel és törekvéssel kerülünk szembe. Elsősorban inkább az elvontabb olvasóknak, a kalandoroknak, a vakmerőknek és az újdonságot, a különlegességet kereső olvasók figyelmébe ajánlanám a trilógia olvasását. Természetesen, akik a romantikáért vannak oda, azok is megtalálják benne a nekik tetsző részeket, de a hangsúly, míg eleinte a szerelmen volt lassacskán a vége felé átment az életben maradásra és az érzelmek bizonyítására. Összességében nagyon imádtam és felettébb sajnálom, hogy vége lett, de sikerült minden várakozásomat felülmúlnia, s ennél őszintébb és méltóbb lezárást nem is kaphatott volna.
" - Azzal, amit tettél, bizonyítottad, hogy képes lennél meghalni a fiúért! - csattant fel Reynolds. - Most pedig döntsd el, hogy figyelsz arra, amit mondani akarok, vagy nem. Fogy az időnk."

"Isobel önkéntelenül is olyanná alakította a világot, amilyennek a fiú akarta, ahogy abban a levélben is leírta. Isobel világa, ami a meleg nyári égbolttal vált teljessé, volt az, amire Varen azóta vágyott, amióta abban a hitben élt, hogy minden elveszett."

"Ők ketten olyanok voltak egymásnak, mint két mágnes. Valami láthatatlan erők folytán ugyanolyan erővel vonzották, mint amennyire taszították egymást."

" - Azt akarod bebizonyítani nekem és magadnak, hogy ez lehetetlen - folytatta Isobel, és egy lépést tett Varen felé. - Hogy téged nem lehet megmenteni. Hogy nem érdemled meg, hogy élj."

" - Talán egyszer, esetleg kétszer - hangzott a válasz -, de legalább nem szuperművelt vámpírok neveltek fel, akik esténként, lefekvés előtt nagy adag sötét szarkazmussal és horrorregényekkel tápláltak."




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése