2017. november 11., szombat

Hayden Moore: Nem játék


" - Mi ez a kibaszott baromság, Baggy? - törtem rá az ajtót Jimre a stúdióban."


Egy ostoba műsornak indult az egész. Wesley Sullivan sosem vállalta volna el, hogy versenybe száll a Nagy Ő kegyeiért, ha nincs megszorulva, és nem reméli, hogy a műsor új lendületet adhat megrekedt karrierjének.
Mire észbe kap, már ott áll szabott öltönyében, huszonnégy, mindenre elszánt versenyzőtársa mellett. Egy dolgot határoz el: hogy senkit sem enged közel magához.
Anthony Woodward sem fogadta volna el a tévés valóságshow főszerepét, ha a coming out, a fájdalmas szakítás és az idegösszeomlás nem tépázza meg felfelé ívelő karrierjét. Abban pedig egészen biztos, hogy összetört szívét senki nem dobogtathatja meg. Aztán mindkettejük elhatározása egy másodperc töredéke alatt foszlik semmivé, amikor először akad össze a pillantásuk.
Két sebzett fiatal találkozik lehetetlen körülmények között. Két tehetséges srác keresi saját magát a hollywoodi hazugságok sűrűjében. Vajon sikerül megharcolniuk önmagukkal, egymásért?



A címből és a fülszövegből kiindulva egy lightos történetre számítottam, de egyáltalán nem ezt kaptam. Van benne izgalom, tömény erotika, vonzalom és az sem kétséges, hogy piszok jól van megírva. De számomra akkor is Becca az LMBT regények koronázatlan királynője. Sikerült újat mutatnia, de közben el is gondolkodtatott, hogy eddig hol a csudában bujkált Hayden Moore, és nem akarom elhinni, hogy tényleg ez az első kötet, ami kikerült a kezei közül.

Lassan már kezdtem elfelejteni, hogy milyen is egy valóságshow, mivel nagyon nem az én műfajom, és nem is szoktam ilyeneket nézni, de amikor kicsi voltam láttam egy hasonló Nagy Ő-s párválasztót, ami persze nem LMBT vonalas volt, de nagyjából ki tudtam silabizálni, hogy mire is számíthatok. Az elvárásaim szerint alakultak az események, bár azt azért hozzátenném, hogy az írónő inkább a negatív oldalt erősíti a valóságshow-król, de az egymásra találás és a szöveg mondanivalója így is tökéletesen átjön. A szereplők már az első oldalon beszivárognak az ember bőre alá és képtelenség nem egyszerre elolvasni az egészet. Nem több, mint 270 oldal, mégis annyi minden történik. Kezdőlöketnek, szárnybontogatásnak szerintem tökéletes, és ha a többi Hayden Moore regény - igen, szeretném, hogy legyen -  is legalább ilyen jó lesz, vagy még ennél is jobb, akkor semmi hátránya nincs annak, hogy egyre többen és többen olvassanak ebben a témában, mivel Bcca és Rácz Tibi mellett lesz még valaki, aki mesteri szinten uralja a közeget és félresöpör mindenféle tévhitet, és az arcunkba vágja a valóságot.

Igazából ez a kötet arra jó, hogy ízelítőt adjon, hiszen elég rizikós belépni egy olyan piacra, ahol kevesen vannak jelen, mégis Hayden megmutatja, hogy a lehetetlen igenis lehetséges. A szereplők kedvelhetőek, nem tipikus karakterek, akik elveszik a történet mondanivalóját, hanem a személyiségükkel kiegészítve viszik egyre magasabb és magasabb szintre. A cselekmény hihetetlenül jól vezetett. Minden egyes oldallal egyre többet akartam belőle, s addig nem is bírtam magammal, amíg ki nem derült, hogy most akkor mi is lesz Wes és Tony sorsa, na meg a Meleg Nagy Ő is érdekelt, hiszen ahhoz lépest, hogy nem bírom ezt a fajta szórakoztatási módot, mégis sikerült kellően felkeltenie az érdeklődésemet ahhoz, hogy igenis tudni akarjam, hogy mik a hátulütői és mik azok a momentumok, amiket a szereplőknek meg kell csinálni a show kedvéért. Kegyetlen is, de egyben tanulságos is, hiszen ha ez ember jelentkezik egy hasonló műsorba, szembe kell néznie azzal, hogy bizony ki lesz teregetve még a legmocskosabb titka is.

A történetet végig uralja a bizonytalanság és a törtetés hangulata, de ez cseppet sem vesz el az értékéből. A váltott szemszög miatt lehetőségünk adódik mind a két fél részéről látni az eseményeket, s a külön töltött időt is, na meg azt is, amikor éppen szükség van a kettősségre, a kettős szemléletre. Az írónő stílusa nagyon gyengéd. Látszik rajta a sok munka, bár a stilisztikával nem igazán vagyok megelégedve. Az elgépelések néhol már nagyon idegesítettek. A nagy betű legyen nagy, hiszen a mondatot nagy betűvel kezdjük. Ez nem tudom, hogy kinek a sara, de remélem, hogy a Csendkirály ilyen szempontból precízebb lesz. A kötet egészében kellemes meglepetés volt, és igaz hogy kisebb hibái vannak, de minek nincs? Nincs olyan, hogy tökéletes történet, nincs tökéletes love story, s ezt nagyon jól be is mutatja a Nem játék, hiszen a szerelemmel játszani nem lehet és nem is érdemes. Ahogy olvastam a sorokat az jutott eszembe, hogy amilyen tehetséges az írónő, még azt is elhiszem neki, hogy baromi egyszerű párkapcsolatot létesíteni valakivel, mivel ad egy: jó a helyszín és az időpont, ad kettő: megvan a kölcsönös kémia és vonzalom, s ad három: minden erőfeszítés a végén célba ér, s megadja azt a csodát, amit az olvasók már az elejétől kezdve látni és olvasni akartak.

Nagyon tetszik a kezdetleges ellenségeskedés ellenére is izzó páros sikeres összehozása, s még a civakodásokat is élethűen mutatja be nekünk, de nemcsak ezeket, hanem egyéb pikáns dolgokat is. Legyen itt szó egy tiltott érintésről vagy lopott csókról. A nehézségek ellenére úgy érzem, hogy West és Tonyt az ég is egymásnak szánta. A végéről csak annyit mondanék, hogy hűha. Sok mindenre számítottam lezárás gyanánt, de ami tényleg a lelki szemeim előtt zajlott le, na arra pont nem. Nem is tudom, hogy kit szerettem jobban a pukkancs Wesleyt vagy a kukkoló Anthonyt. Mind a kettőben olyan értékek sorakoznak, amik egyenként is  értékessé tesznek valakit, de az egészet tekintve még ennél is többet ad az írónő. Rájuk húz egy szerepet, amit egy idő után kinőnek, s csak úgy jönnek a váratlan fordulatok és fenyegető helyzetek, amiből baromi nehéz kikecmeregni, de ha van kiért kimászni a fényre, akkor nagyon is megéri.  Összességében iszonyatosan örülök, hogy adtam egy esélyt a Nem játéknak, s nemcsak én, hanem az egész kiadói csapat is, mivel miattuk is olvashatjuk többek között Wes és Tony sztoriját. Ha ők nincsenek ki tudja, hogy meddig rejtegette volna a fiókban a fiúkat az írónő. Nekik az volt a sorsuk, hogy napvilágot lássanak és elhozzák Hayden Moorenak a siker kulcsát. 
"Csak hozzám ért, és egyszerűen eldurrantam, mint egy taknyos kölyök. Ráadásul úgy, hogy semmit sem akart tőlem, csak megalázott. Égett az arcom, és csak remélni tudtam, hogy nem vette észre, már átbillentett a határon, és a keze mit művelt velem."

"Nem engedtem el, nem hagyhattam, hogy a fiúk kiszavazzák. Nem érdemelte meg, hogy szabadulhasson. Ez itt a kibaszott pokol, és együtt fogunk benne megrohadni. Ha kell, minden héten védetté teszem! Szerepelni akart? Hát tessék! Akkor játsszon!"

"Volt valami végtelen finomság a hangjában, valami döbbenetesen lágy, valami, amitől én viszont átlagosan három percenként keményedtem meg. Volt valami a szuszogásában, apró sóhajaiban, ami - amióta csak lefeküdtünk aludni - nem hagyott elernyedni egyáltalán."

"Képtelen lettem volna összerakni egy értelmes mondatot. A nyakát csókolgatva még az is komoly teljesítménynek tűnt, hogy a feltörni készülő állatias, szűkölő hangokat magamban tudtam tartani. Nem voltak szavaim, csak érzéseim.  Olyan érzések, amiket sosem éreztem korábban, és amiktől nem is reméltem, hogy valaha megismerhetem. Nem is próbáltam beszélni, csak beszívtam némi éltető levegőt, miközben végigfuttattam éhes ujjaimat az alkarján. Alig értem a bőréhez, máris felhördült, alig simítottam végig a mellkasán, máris többet követelt. Megadóan ült le az ágy szélére, és kárhozott tekintettel nézte végig, hogyan veszem le az ingemet. Végighúztam a mutatóujjam gyönyörű homlokán és orrán, majd megpöccintettem elnyíló, élénkpink ajkait. Az ujjam után kapott, és ahogy régen is csinálta, most is bekapta a felső ujjpercemet."



Köszönöm a Newkids Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése