2017. augusztus 27., vasárnap

Maggie Stiefvater: The Raven King ~ A Hollókirály


"III. Richard Gansey már számon sem tudta tartani, hányszor mondták neki, hogy nagy dolgokra hívatott."


Óvakodj az élőktől! Ne bízz a holtakban!
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét. A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik. A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.
A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.


Ez volt az egyik olyan kötet, aminek már nagyon vártam a megjelenését. Többek között azért, mert imádom a sorozatot. A kezdeti döcögés után valóságos megszállottja lettem a Raven Cycle-nek. Mondjon bárki bármit Maggie Stiefvater nagyon is ért ahhoz, hogy kötetről kötetre elvarázsolja az olvasóit. Úgy volt, hogy A Hollókirály az utolsó rész, és ez valamelyest így is van, mivel nem tudni, hogy Ronan köteteiben fognak e a kulcsszereplőink - ide értem Blue-t, Adamet és Ganseyt - szerephez jutni, bár ha a sejtésem beigazolódik, akkor egyvalaki biztosan központi szereplő lesz Ronan mellett.

Újra belecsöppenhettem abba a páratlan és utánozhatatlan világba, amit az írónő megalkotott és igaz, hogy elvont, de akik eddig szerették a sorozatot, azok ezután is imádni fogják. Már nemcsak Cabeswaterön és Gansey fiún van a hangsúly, hanem rejtett, nem szembetűnő jelenségeken, titkok kitudódása által meglepő helyzeteken és nem annyira meglepő személyeken. A Kék liliom óta érzem azt, hogy míg az első két kötet egyfajta mély betekintést ad a cselekmény világába és próbálja megértetni velünk, hogy lényegében mi is történik, addig a Kék liliomba és A Hollókirályba az álmok és ezek következményei kapnak nagyobb hangsúlyt Ronannel egyetemben, aki képes újabbnál újabb meglepetéseket okozni. Amennyire vártam a kötetet olyan gyorsan és egyben lassan is akartam a végére érni, mivel egyrészt valami miatt a sorozat illetve trilógia lezárásokat nem szívesen veszem a kezembe, mivel egy korszak lezárását jelentik számomra, és ha valamit nagyon megszeretek, akkor azt nehezen eresztem, de ennél a kötetnél az vigasztal, hogy ha minden jól megy, akkor talán magyarul is olvashatunk még Ronanről, és persze az álmairól, kalandjairól és nem hétköznapi személyiségéről. Ha tudnám, hogy a többi kedvencemnek - történetesen az Angelfallnak, az Isla és a hepiendnek és a Championnak - is lenne folytatása biztos, hogy hamarabb rávenném magam az olvasásukra. Maggie nagyon jól tudja, hogy ösztönözze az olvasóit.

A történet most forrt ki igazán, most érzem azt, hogy végre minden kitisztult előttem és minden, ami az első részben még homályos és ködös volt teljesen értelmet nyert, és így visszagondolva eléggé logikus a cselekmény alakulása, az hogy minden egyes oldal után csak még jobban felcsigáz minket az írónő, s ezt nagyon is jól teszi, mivel így szinte sikerült egy olyan kötetet létrehoznia, ami odaláncol az oldalakhoz és LETEHETETLEN. Igen, így nagybetűvel. Még most is csak ámulok-bámulok azokon a meglepő fordulatokon és merész húzásokon, amik bele lettek szőve és ezáltal még különlegesebbé tette a kötetet a szememben. Nagyon sok mindenre választ ad, de nem egyszerűen csak elénk tárja az írónő az igazságot, hanem ösztökél is arra, hogy meglássuk az összefüggéseket és összerakjuk a teljes képet, bár is sikerült meglepetéseket okoznia.

Ha valaki az első kötet megjelenésénél azt mondja nekem, hogy imádni fogom a sorozatot, nem hittem volna neki, de a történet, a cselekmény, a szereplők és az a fajta különleges misztikum, ami körülöleli a kötetet teljes mértékben meggyőzött és elindított egy olyan úton, amire kevesen lennének képesek, de az írónőnek sikerült és életemben először érzem azt, hogy fanfictiont kell írnom. Nem viccelek! Még tovább és tovább kell szőnöm a történetet, hogy sohase legyen vége, azután sem, hogy kijönnek Ronan kötetei. A cselekmény ezúttal is érdekfeszítő, varázslatos, de ezúttal sokkal borúsabb, sokkal sötétebb mint az elődei. Már sokkal több démoni sugallat és árnyalt sötétség színezi. Az összes karakter kiteljesedik és fokozatosan halad afelé a sors felé, ami ki lett neki jelölve, még akkor is, ha az a véget jelenti.  Noah lényére is kézzelfogható, megmagyarázható indokot kaptam. Végre kiderül, hogy miért is nem lép tovább, miért jelenik meg akkor, amikor kedve tartja. Adam, Ronan és Blue is mind-mind fejlődnek a maguk módján, ki nagyon, ki kevésbé, de a lényeg, hogy végre megmutatkoznak teljes valójukban és megmutatják, hogy kik is ők és mire is képesek.

Ganseyben érzek egy kis visszafejlődést, de ez csak azért lehet így, mert végig ő volt főszerepben, és ez az a rész, ahol egy megváltozott, és már nem ő van a középpontban, bár ettől függetlenül ő is fontos része a történetnek. Úgy érzem, mintha egy kicsit megfeneklett volna a karaktere avégett, hogy a többiek kibontakozhassanak és megmutathassák a tehetségüket.  Persze ennek Ronan is az oka, aki átvette a kötet és az egész sorozat felett az uralmat, mivel minden köré épül, még jobban, mint eddig valaha, ő az a mozgatórúgó, aki nélkül nem lenne sem a történet, sem pedig a Hollófiúk. Nem mellesleg a kedvenc karakterem, szóval megérdemelte, hogy több figyelem irányuljon rá. Mindemellett vele kapcsolatban sikerült nagyon meglepnie Maggie Stiefvaternek, és hát egy bizonyos részt jó sokszor újra kellett olvasnom, hogy elhiggyem mi is történt. Meglepő az biztos.

Az írónő olyan különlegesen és szívbemarkolóan tud írni, hogy az hihetetlen. Nemcsak különleges lesz tőle a kötet, hanem egyedi is. Minden egyes nyelvtani eszköz, a különböző idézetek, ismétlések és a latin kifejezések beépítésével megalkotott egy olyan világot, ami oly közeli, s egyben oly távoli is. Az álmokat és álmodást, mint ötletet már mástól is olvastam, de Maggie az aki mesterfokra emelte és megmutatta, hogy ezt bizony így is lehet. Végy egy kis misztikumot, fűszerezd meg kiváló, de azért erős karakterekkel, adj hozzá egy csipetnyi valóságot és voilá, kész is a siker receptje, ami olvasók millióit varázsolja el világszerte. Ezekután remélem, hogy a film/sorozat is kap ebből a receptből és nem rontják úgy el, mint sok más könyvadaptációval tették meg eddig a forgatókönyvírók és filmrendezők.

Legnagyobb örömömre a romantika és a szerelem is nagyobb hangsúlyt kap, és bizony az a várva várt csók is elcsattan, ami elvileg valaki vesztét jelenti, bár ha olvastátok legalább az első részt, akkor tudjátok, hogy kiről is van szó. Szóval... Gansey és Blue kapcsolata nagyon szépen, finoman és érzékletesen van felépítve, bár én sokallom azt, hogy három köteten keresztül ez ügyben semmi említésre méltó nem történik, viszont megérte a várakozást, mivel nagyon aranyosak együtt, akárcsak a legnagyobb shippem: Ronan és a titka. Valahogy ez az egész kiesett nekem, hogy ők végül egymásra találnak, de nagyon érzékletes és gyönyörű hasonlatokkal átszőve hozza a tudtunkra az írónő, hogy bizony őket az ég is egymásnak teremtette, olyannyira illenek egymáshoz, még akkor is ha kezd az egész átmenni egy olyan irányba, amit nem értek, de a szereplők boldogságának nagyon örülök. Már csak az hiányzik, hogy Noah visszatérjen az élők közé, ami ugyebár lehetetlen. Vagy nem is? Az biztos, hogy a srác fog egy-két kellemetlen vagy éppen meglepetésekkel teli percet okozni. Összességében méltó lezárása a sorozatnak. Hasonlóan a többi részhez izgalmas, kalandos, meglepő, sötét, fantáziadús és maximálisan képes kikapcsolni. Tiszta szívből tudom ajánlani azoknak akik szeretik az igényesen megírt és átgondolt történeteket, akik nem riadnak meg attól, ha néha túlontúl sötét és elvont részeket kapnak, amik csak a kötet végefelé kezdenek el értelmet nyerni. Ezután a befejezés után már nagyon várom, hogy olvashassam még Maggietől, és erről a világról amit megalkotott. Ahogy írtam már egy korszak része lezárult, de a korszak vége még messze van. Még jó néhány évig remélem, hogy élvezhetjük az újabb kötetek varázsát.






"Henrietta határában, a Ley-vonal rejtekében egy sötét izé figyelte a történéseket, a henriettai éjszakát, és azt ismételgette magában: Ébren vagyok ébren vagyok ébren vagyok."

" - Pénzes srácok? - felelte Maura. - Egy szál lepedőben? Szerintem ez épphogy nem ellenkezik a korodbeli lány elveivel."

"Másodszor is megcsókolták egymást. Adam már nem csak az ajkán érezte a hatását."

"Szinte biztos volt benne, hogy ő volt Ronan első csókja."

"Nem. Ronan kénytelen volt elismerni, hogy bár a többiek megkönnyítik a dolgát, nem a jelenlétük jelenti az igazi különbséget a régi és a mostani rémálmok között. Az igazi különbség abban rejlett, hogy annak idején a rémálmok holtan akarták látni őt, csakúgy, mint ő saját magát."

" - Csak megölted a srácot a száddal. Ez meg - bökött Henry Ronanre - egy rakás szart álmodott a kocsi mellé! Ez meg megmentette a saját életét, amikor a suliban a fejére szakadt a tető!"




Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


2 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Most keveredtem ide a blogodra ennek a cikknek köszönhetően, ugyanis én is imádom Maggie-t és a könyveit. A Shivert szerintem 10 évesen a szívembe zártam, és a Harry Potter mellett hatalmas kedvencem lett.
    A Hollófiúkban szerintem Maggie stílusa teljesen kiteljesedett, nekem ez egy komplexebb, érettebb történet volt, mint az eddigiek. A költői képek, a hasonlatok, szóvirágok...! Imádtam minden betűjét, és kicsit fájó pont volt, hogy az utolsó oldalak úgy le lettek csapva, mintha csak be akarta volna gyorsan fejezni. Persze kaptunk utalásokat, mi lesz a szereplőkkel, mi vár még rájuk, és a Ronan kötetek (bár nem tudom, mikor fognak játszódni) valószínűleg adnak majd még infókat mindenkiről, de nekem hiányzott a végéről például Noah, Gwenllian és a Róka utca 300. többi lakója.
    A sorozat reméljük jó kezekben lesz, és Maggie ügyelni fog rá, hogy a különleges atmoszféra, amit a könyveivel teremtett, ott is megmaradjon! :)
    Szereztél egy új feliratkozót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményedet és a kedves szavaidat. Engedd meg hogy üdvözöljelek a blog olvasói között. Remélem sok örömödben és kívánságlista bővítésben lesz részed. A Shiver trilógia nálam is abszolúte örök kedvenc. Imádom! <3

      Törlés