2017. június 7., szerda

R. Kelényi Angelika: Az ártatlan 2. - Bűnös örömök városa ~ EXKLUZÍV RÉSZLET

1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja. Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni. Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte. A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának? R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.




Nagyot sóhajtottam, és felhagytam a látóhatár fürkészésével. Megfordultam, és beleütköztem Marianiba, aki valamilyen oknál fogva hangtalanul a hátam mögé settenkedett. “A szívbajt hozza rám ez az ember” - morgolódtam, de azért megállapítottam, hogy a tenger kékje közel sincs annyira mély és ragyogó, mint a férfi szemei.
– Egy órán belül kikötünk.
Bólintottam, és bosszúsan néztem rá.
– De előbb, látom, meg akar ölni kegyelmed. Majd’ vízbe vetettem magam ijedtemben.
– Annyira elmerengett, hogy azt sem vette volna észre, ha ágyúzzák a hajót - húzta el a száját.
– Úgy jár, akár a macska, hirtelen felbukkan, és halálra rémít!
– Inkább azt mondja meg, min gondolkodott el annyira, hogy nem vett észre? Jó ideje figyelem, és egy cseppet sem érkeztem halkan, csak kegyed nem hallotta a gondolataitól a lépteimet.
Összevontam a szemöldökömet, és kutatva néztem rá. Nem vettem észre gúnyt a hangjában, inkább aggodalmasnak tűnt. Nyilván arra gondolt, hogy a múltbeli eseményeken töprengtem.
– Kegyelmednek könnyű az érkezés, hisz hazatér, nekem azonban minden idegen lesz, még az ételek is.
Aztán végignéztem magamon.
– És nézze csak! Hát hogyan járulhatnék én kegyelmed édesanyja elé ebben a koszos-foltos ruhában? Azt fogja gondolni, hogy valami koldusasszonyt szedett össze idefelé jövet.
Megcsóválta a fejét.
– Nem úgy ismerem, mint akit összezavar az öltözéke. Láttam én már gatyába kötve is kegyed szoknyáját… - elmosolyodott, de mosolyában keserűséget éreztem. Tudtam, hogy a szörnyű múlt minden egyes apró eseménye, még a nevetséges kis epizódok is fájdalmat okoznak. Nem csak nekem, neki is.
– Hagyjuk ezt, nem akarok gondolni rá. - Lehunytam a szemem. - Én most a jövőmre figyelek, mert ha a múlton töröm a fejem, az életem fabatkát sem ér.
Ezt mondtam ugyan, de a pilláim alatt egy könnycsepp kifurakodott, és végigszaladt az arcomon. Dorottya emlékét hiába próbáltam eltemetni. A mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít, úgy hittem, csupán önmagunk becsapása, ámítás, hogy továbbhaladhassunk az úton, melyet a jóisten kijelölt a számunkra. Úgy éreztem, soha, de soha nem leszek képes a szívembe éles késként hasító fájdalom nélkül gondolni a nővéremre.
Felnéztem, és összekapcsolódott a tekintetünk. Mariani sötétkék szeme sem ragyogott már,  komolyan pillantott rám. Néhány másodpercig úgy éreztem, hogy csupán ketten vagyunk a hajón, eltűnt a legénység, s mi újra szövetségesek voltunk. Nem csak egy nő és egy férfi, hanem társak, akik kizárólag egymásra számíthatnak. Társak és bűnösök, tele veszteséggel, önváddal.
– Sajnálom - hajtotta le a fejét.
Ebbe az egyetlen szóba sűrítette minden szánalmát irántam, és önmaga iránt. Hisz akaratunkon kívül váltunk egy irdatlan összeesküvés részévé, és elszenvedőivé. Nem tettünk semmit, amivel kiérdemeltük volna, hogy látnunk kelljen testvéreink halálát. Valóban csupán porszemek vagyunk, melyeket arra sodor a szél, amerre akar, és hiába próbálunk szembeszállni vele, erősebb nálunk…


Köszönöm R. Kelényi Angelikának az exkluzív részletet. Ha még nem rendelted volna elő ide kattintva megteheted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése