2017. március 24., péntek

Susan Kreller: Égig érő szerelem


"Így képzeld el, mondaná, ha valaki ragaszkodna egy magyarázathoz, valami kézzelfoghatóhoz talán, ami hozzávetőlegesen tisztázza a helyzetet."

„A dolog úgy állt: néha, a legnehezebb időkben kap az ember valamit, csak úgy. Valakiktől, akikkel -öröktől fogva ott ült egy hintaágyon, vagy olyanoktól, akik újonnan jöttek, sőt akár a saját szüleitől is. És a helyzet az, hogy az ember a szívét mindig leteheti valakinél, mint ahogy lehajtja nehéz, fáradt fejét, szükség esetén olyan hosszan, míg újra fel nem éled.”

Adrian, amióta az eszét tudja, Stella szomszédjában lakik. Stella egy kicsi selypít, Adrian nagyon magas, viszont legeslegjobb barátok ezer éve. Stella Egykilencvennek hívja a fiút, és egyáltalán nem zavarja, hogy nem éri fel a vállát, ha meg akarja lapogatni.
De amikor a szemben lévő elátkozott házba beköltözik Dato és családja, Stella beleszeret az új fiúba. Adriant készületlenül éri a letaglózó, kínzó szerelmi bánat, mert nem is tudta, hogy szerelmes…



Ritkán olvasok német szerzőktől, és ha nem tévedek, eddig csak Kerstin Giertől olvastam, viszont Susan Krellernek sikerült bebizonyítania, hogy ő is van legalább olyan jó írónő, mint az amerikai vagy éppen angol szerzők, akiknek a könyvei elárasztják a piacot. Mindig is kíváncsisággal kezdek bele egy olyan történetekbe, amik előtte már nyertek valamilyen díjat vagy titulust.

Az Égig érő szerelem elsősorban a barátságot és az első szerelmet veszi górcső alá, de nem akárhogy. Nemcsak a boldog részeket hangsúlyozza ki, hanem a szomorú vagy olykor a lehangolóakat is. Nagyon szépen bemutatja azt a változást, ami ilyenkor végbemegy egy emberben. Mivel a kötet Adrian szemszögét tárja fel- végre egy olyan YA könyv, ami pasi központú, - lesz olyan megkapó és bensőséges. Alapjában véve Adrian és Stella kapcsolata kerül előtérbe, akik nagyon régóta barátok, egészen addig, amíg minden meg nem változik és új lakók nem érkeznek a mindenki által csak Három Halott Házának nevezett létesítménybe, s ezek a lakók nemcsak temérdek titkot hoznak magukkal, hanem egy új élet ígéretét is, s általuk legnagyobb örömömre egy új kultúrába is bepillantást enged. Tudom, hogy már lassan megszállottja leszek, de imádok új tájakat, kultúrákat megismerni, mivel annyi minden vár még felfedezésre és sose lehet csak úgy létezni mindenféle inger és hatás nélkül.

Maga a történet szála nagyon élethű, látszik, hogy milyen odaadással, gyengédséggel készült ez a könyv, hiszen minden a helyén van, látszik minden gondolatból és megszólalásból, hogy az írónő nemcsak írni akart, hanem értéket is közvetíteni. Maguk a metaforák nagyon találóak és mindig a megfelelő helyen kerültek elő.

Nagyon tetszett, hogy nem egy hétköznapi történetet tár elénk, már maga a főszereplő sem hétköznapi, hiszen 14 éves létére már 194 cm magas, és ez meg is látszik a viselkedésén. Gátlásos, mindent alaposan átgondol (ami persze nem baj) és már nemcsak olyan gondokkal küzd, hogy túl magas, hanem annak is fennáll a veszélye, hogy örökre megváltozik az élete és ez, akár Stella elvesztésével is járhat. 

A fő hangsúly a belső vívódásain, önmarcangolásán van, mégis a kellő helyeken észrevehetőek a humor és a szarkazmus kezdeti jelei, amik csak még szerethetőbbé teszik ezt a meglehetősen rövid, néhány óra alatt elolvasható történetet. Tetszett, hogy nem akarta az írónő túlzott romantikával elrontani a végét, hanem ahogy teltek a téli hónapok, úgy változtak meg Adrian érzései és gondolatai is. Nagyon finom eszközökkel hozta a tudtomra, hogy a vihar elmúlt és, hogy a fiú is rendben lesz. Általában nem szeretem, ha túl rövid a történet, de itt még ez is pozitívum, hiszen egy fiú szenvedéséről senki sem szívesen olvasna több száz oldalon keresztül. Összességében nagyon szerethető a történet, viszont nem bántam volna, ha a gondolatjelezésre kellő hangsúly kerül, mivel nem voltam benne mindig biztos, hogy Adrian belső küzdelmét olvashattam vagy pedig valaki tanácsát, esetleg észrevételét, amivel csak segíti a helyzetet.




"Stella Maraun telefonálhatott volna Uruguayból is, vagy egy nemrég meghódított bolygóról, a földgolyó vagy a világegyetem bármely tetszőleges zugából, teljesen mindegy, Adrian akkor is odaszáguld, menet közben lekapva a dzsekijét a fogasról, vadul beletúr jobb kezével a hajába, és felpattan a legközelebbi repülőre vagy űrhajóra, és kevesebb mint öt perc alatt Stellánál terem."

" - Jegyezd meg! Soha ne olvasd el a gyászjelentéseket az újságban. Akkor életben maradnak az emberek, akik valamikor hozzád tartoztak."

" - Ez így nem fog menni. Hallod, Egykilencven? Olyan nincs, hogy valaki csak a tiéd. Nincs. Ilyesmit nem várhatsz el senkitől."

" - Hagyd abba! Főzz teát és tegyél bele cukrot, a fiúnak teára van szüksége, de rengeteg cukorral, és amíg felforr a víz, kihívod az orvost, ennyi, másra a fiúnak nincs szüksége! Legfőképpen kérdésekre nincs, világos?"
" - Stella egyszer azt akarta, hogy gyakoroljuk a csókolózást, későbbre. még nem is jártunk iskolába, felállt egy székre, és annyira nevetett, hogy nem sikerült, mármint a gyakorlás, és most, szóval, én, szóval...
  - Énmostmégmindignemtudomhogykell, zakatolt ki belőle gyorsan."


Köszönöm a Tilos az Á Könyveknek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető kedvezménnyel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése