2017. március 17., péntek

Friss könyves hírek ~ Március #2


Nem terveztem ilyen hamar új bejegyzést hozni a friss megjelenések és hírek kapcsán, de mint előző héten, úgy most is igazi dömping volt e téren, és még csak péntek van, bár ahogy észrevettem inkább a hét első felében érezhető az a dömping, amit e bejegyzésben szeretnék összeszedni nektek, ezzel is megkönnyítve a választást, hogy mik is legyenek azok a szépségek, amik, ha már aktuálisak lesznek egyből landolnak a kosarakban, majd utána egyből kerülnek fel a könyvespolcra a többi drágaság mellé. Nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk is miket olvashatunk nemsokára.


Dee Dumas: Tiltott vágy

Lehet-e jövője a keleti szenvedélynek a nyugati világban?
Yasmine magyar származású édesanyjával, Lillával, és muzulmán édesapjával, Abd ar-Rashid Gibrannal él az Egyesült Arab Emírségekben. A fiatal lány minden vágya, hogy megismerhesse gyökereit, és beiratkozhasson egy magyar egyetemre. Apja nem támogatja a lány külföldi tanulását, de felesége unszolására végül, szigorú feltételeket szabva, elengedi őt. Yasmine az egyetemen megismerkedik Larával, akivel szoros barátságot köt. A lány bátyjával, Bencével eleinte kölcsönös idegenkedés, majd szenvedélyes szerelem alakul ki. Lehet-e esélyük a fiataloknak a féltékeny exbarátnő és a hithű muzulmán apa támogatása nélkül? Kiállhatja-e szerelmük az idő és megannyi akadály próbáját?

Megjelenés: 2017. szeptember 30.



Brittainy C. Cherry: Tűzeső

Lángolt a lelke, és megperzselt mindenkit, aki túl közel került hozzá. Volt egyszer egy fiú, Logan. Szerettem, pedig mindenben az ellentétem volt. Én táncoltam, ő mozdulatlanul állt. Ő mindig csendben volt, nekem szünet nélkül járt a szám. Neki meg kellett harcolnia minden egyes mosolyért, én azt sem tudtam, mi fán terem a komorság. És amikor megláttam a benne lakozó tüzet, már nem tudtam elfordulni tőle. A hamuból új életre keltek, majd megint hamuvá égtek. Úgy tűnt, nem illünk egymáshoz, mégis együtt voltunk az igaziak. Aztán egy elsietett döntés nyomán elveszítettem. Ez a döntés megváltoztatta az életünket. De néhány levegővétel, néhány elsuttogott hang, néhány pillanat erejéig ő is szeretett engem, szívből, igazán. Logan és Alyssa története egy elátkozott szerelem torokszorító leírása. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!
Megjelenés: 2017. március 13.


Calendar Girl - Április - Május - Június

Mia Saunders 12 hónapot kap, hogy apja szerencsejáték-tartozását visszafizesse, különben megölik. A fiatal lány elvállalja, hogy négyhetenként más és más gazdag férfi eszkortpartnere legyen, fejenként 100 000 dollárért. A szex nem előírás, de felárért engedhet a csábításnak. Tizenkét gazdag és sármos ügyfél, akikkel még csak nem is muszáj lefeküdnie... volt már rosszabb állása is. Egy kikötés van csak: nem lehet szerelmes. És ha a sors máshogy akarja? Áprilisban Mia egy hírhedt nőcsábász baseballjátékos alkalmi partnere lesz, hogy javítson a sztársportoló imidzsén. A május forrónak ígérkezik egy gyönyörű szamoai táncos társaságában. Júniusban pedig egy dörzsölt politikus veszi maga mellé, akinek szenátor fia sem a becsületéről híres.

Megjelenés: 2017. március 10.



Brittainy C. Cherry: Csendfolyó

Gyerekként szerettek egymásba. Ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelmük ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepszenek a kapcsolatukra?

Szerelmi történet. Szeretik egymást, de nem szeretik önmagukat.

Történet életről és halálról, szerelemről és megszegett ígéretekről.




Megjelenés: 2017. szeptember 01.

Zoe Sugg: Girl Online - A turné

A 27 éves Zoe az Y generáció nemzetközi sztárja, aki Zoella néven pár éve indított divat- és sminktanácsadási csatornát a YouTube-on. Korosztályából sok lány őt tekinti legbizalmasabb barátnőjének, akivel fiúkról, családról, suliról és divatról, szerelemről és félelmekről is őszintén lehet beszélni. A Girl Online megdöntötte a megjelenés hetében legjobban fogyó könyv eddigi világrekordját, 35 országban vehetik kézbe a rajongók. A Girl online A turné Penny történetének nem kevésbé izgalmas folytatása.




Megjelenés: 2017. május 15.


Jay Crownover: Az utcák királya

Egy sötét, alvilági királyságban az uralkodó nem ismerhet félelmet, csak így tarthatja irányítása alatt az utcákat és a rajtuk élősködő, könyörtelen bűnözőket. Race Hartman elég jó családba született, elég intelligens, és eléggé kiábrándult a saját világából ahhoz, hogy az utcák királya legyen. Az olyan helyeken, mint a Point, mindig felüti a fejét a bűnözés, és mindig is lesznek züllött alakok, de aki föléjük tud kerekedni, az gátat szabhat a pusztításnak. Race-nek van egy terve, de kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni a teljes pusztulást úgy, hogy saját magát nem teszi tönkre? Brysen Carter sosem állhatta a legjobb barátnője bátyját, mert túl sármos, túl megnyerő a modora, és túl könnyen behálóz bárkit. Óriási kísértés egy ilyen férfi aranyfényű ragyogásában sütkérezni, de Brysen tudja, hogy Race olyan, akár a Nap: ha túl közel kerül hozzá, jó eséllyel a vesztébe rohan. Mikor fenyegető üzeneteket kap, majd valaki az életére tör egy parkolóban, az egyetlen ember, akire számíthat, pontosan az a férfi, akit nem engedhet közel magához. Néha a vakmerőség az egyetlen esélyünk az életben maradásra. Vajon Brysen hagyhatja, hogy Race megmentse az életét, ha ennek az az ára, hogy feladja érte önmagát?
Megjelenés: 2017. március 17.


Matthew Quick: Boy 21

Finley élete sosem volt könnyű. Két dolog azonban mindig tartotta benne a lelket: a kosárlabda és a barátnője. Aztán megérkezik az életébe egy harmadik dolog: Russ. Egy finoman szólva is furcsa fiú, aki azt állítja, a világűrből érkezett és bár az ország egyik legjobb ifi kosarasa, a világért sem volna hajlandó pályára lépni. Finley mindenkinél jobban megérti Russt, segítene is rajta, de van egy bökkenő: Russ minél jobban lesz, Finley annál rosszabbul. A két fiú mégis összebarátkozik, és ennek egészen váratlan következményei lesznek…



Megjelenés: 2017. tavasz




Rebecca Yarros: Full Measures - Tiéd vagyok

Tudta. Anya ezért nem akarta kinyitni az ajtót. Mert tudta, hogy meghalt. Ember Howard 20 éves, és apja mindig is katona volt. Ő is tudta az igazságot. Az ajtóban katonák álltak, ami azt jelentette, hogy az apja nem tér haza többé. Amit azonban nem tudott, hogy honnan talál majd magában annyi erőt, hogy a gyászba belerokkant édesanyja helyett összetartsa a családot. Aztán belép az életébe Josh Walker. A hokicsapat sztárja, közvetlen szomszédjuk, nem is beszélve arról, hogy az érintése különösen gyengéd, és újra és újra megmenti Ember életét. Van benne valami, ami miatt egyetlen pillantása vagy egyetlen érintése elűz minden fájdalmat. Ember bármennyire is szeretné kikapcsolni az érzelmeit, és egymaga megbirkózni a gyásszal, nem tagadhatja a kettejük között kialakuló vibrálást.

Megjelenés: 2017. tavasz


Alessandra Torre: Hollywood Dirt

Cole Masten. Elhagyta a szupersztár felesége, így Hollywood tökéletes férje most Hollywood legszexibb szinglijeként hódít. Kemények bulizik, és még keményebben szexel. Vigyázz Los Angeles, egy új rosszfiú érkezett a városba!
Summer Jenkins. Ez vagyok én, a kisvárosi lány, aki Georgiában, Quincyben ragadt. Egy kis étteremben csirkét főzök, blöffölök a pasikkal, akik a megtakarított pénzüket pókeren játsszák el, mellesleg engem szavaztak meg a legbarátságosabbnak a végzős évemben. Két különböző világból származunk. Az életünk nem fonódott össze. De aztán Cole Masten elolvasott egy könyvet a kisvárosomról. Hat hónappal később egy jet landolt a poros kifutópályánkon, és Cole magával hozta fél Hollywoodot. A kezdettől tudtam, hogy Cole bajt jelent. Nem csak a városnak, hanem számomra is. Az ellentétek vonzzák egymást – de néha nem csak ez számít…
Megjelenés: idén, még nincs pontos dátum


Erre a hétre ennyit lett volna, és tudom, hogy vannak még hírek bőven, de azokat majd akkor osztanám meg veletek, ha lesz hozzá magyar fülszöveg és lehet már tudni pontos megjelenési dátumot is. Addig is szemezgessetek nyugodtan az oldalon lévő bejegyzések között és engedjétek szabadjára az érzéseiteket egy-egy könyvvel kapcsolatban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése