2017. március 2., csütörtök

Anne L. Green: Törékeny vonzerő


"A tennesseei farm reggel friss, hűvös illatára tértem magamhoz."


Vajon ​felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből? Adam Avens harmonikus élete semmivé foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból. Chloe erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól. Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni. Az első találkozásuk azonban mindkettejük sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük, a sebek nehezen gyógyulnak. A szerelem, amelyről már mindketten azt hitték, soha sem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múltjuk fájdalmait. Az éppen sarjadó szerelmüket azonban váratlan fordulatok és fenyegető üzenetek teszik próbára, feltépve a már hegedő sebeket. Létezhet újrakezdés két megtört ember számára, akik már elvesztették a reményt? Vajon tényleg erősebb a lelkünk vágyakozása a boldogságra, mint a félelmeink?


A remény hajnala c. kötet óta vártam Adam és Cat történetét. Emlékszem, hogy nem sokkal azután, hogy megismertem Amy és Matt párosát, felvettem a kapcsolatot az írónővel, hogy megkérdezzem tőle lehet e számítani arra, hogy esetleg Alex és Adam története is napvilágra kerüljön. Ekkor egy elég sejtelmes választ kaptam, de a remény hal meg utoljára, s ez itt sincs másképp. Előbb Alex, majd Adam történetét is megismerhettem. Szavakkal ki sem tudom fejezni, hogy mennyire vagyok boldog.

Adam mindig is szimpatikus volt, sőt a Törékeny vonzerővel sikerült felvennie a versenyt Alexszel, de kiütnie még nem sikerült neki, és nem is fogja. Eleinte nem voltam kibékülve a borítóval, mondván hogy mégis hol van róla a drága Adam, majd ahogy elkezdtem olvasni döbbentem rá, hogy ez inkább Chloe története, mint Adamé, hiszen neki jobban kell küzdenie a múlttal és önmagával szemben is. A másik fenntartásom az volt, hogy Cat meghal. Nem tudtam elképzelni, hogy mégis mire jó az, hogy szegény lány meghal, de a kötet megadta erre a választ. 

Igaz, hogy sokat kellett várni, de nincs annál nagyobb öröm, amikor egy írónő olyan szereplőről ír, aki kedves számodra és olyan, mintha megvalósította volna az álmodat. És azt még meg sem említettem, hogy dedikálva érkezett hozzám a kötet. Mind a kiadónak, s mind Anne-nek sikerült többszörösen meglepnie.

Szóval, Törékeny vonzerő. Sokat sejtető cím, mégis frappáns és kifejező. Nagyon jól illik a történethez. Meg kell, hogy mondjam, nem számítottam arra, hogy ennyire kiemelkedő, valóságos lesz a kötet. Akarva-akaratlanul, de észreveszi az ember ahogy olvassa az írónő köteteit, hogy szépen sorban haladva mindegyik több az előzőnél, de a Törékeny vonzerő felülmúlja az összes eddigi kötetet. Nemcsak, hogy a leghosszabb, hanem még a legtöbb mondanivalóval is rendelkező. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a múlt, a belső vívódás és az, hogy érdemes küzdeni, érdemes akarni, mivel a legváratlanabb helyzetekben jöhet a segítség.

A történet nagyon szerethető, közel érzi magához az ember és sikerül az olvasása közben teljesen kikapcsolnia és elmerülnie az események forgatagában. Nemcsak arról van szó, hogy két sérült, sokat megélt lélek találkozik, hanem arról is, hogy ahogy az idő telik úgy kezdik egyre jobban kiegészíteni egymást, befoltozni a másik "lyukas" szívét. 

Chloe és Adam között mát az első pillanattól kezdve lehet érezni a vágyakozást, a bizsergést és a szikrákat. ALG regényeiben minden okkal történik, ha a főszereplő összefut valakivel, akkor az biztos, hogy okkal, valamilyen magasztosabb cél érdekében történik, határozottan nem árul zsákbamacskát. Minden ott van az orrod előtt, csak észre kell venned az összefüggéseket, mielőtt kiugrasztaná a nyulat a bokorból.

Ennél a kötetnél nemcsak arról van szó, hogy adott két fiatal, akiknek találkozott a sorsa, hanem arról, hogy mindegy, hogy milyen múltbéli fájdalom, veszteség ért, nem szabad, hogy az határozza meg azt, hogy ki vagy, mivel a sorsod te irányítod, nem pedig más. Imádtam, hogy szenvedélyes, meglepő, olykor szomorú, szívszaggató vagy éppen felemelő, érzelmes.Nemcsak a történetet sikerült nagyon megszeretnem, hanem a szereplőket is, és ezalatt nemcsak Adam és Chloe párosát értem, hanem Amyt és Mattet is, akiknek betekintést nyerhettünk az életébe. Amit kicsit sajnáltam az az, hogy Alex nem kapott nagyobb szerepet, hiszen még mindig ő áll hozzám a legközelebb és szerintem itt az ideje, hogy legyen Eltitkolt múlt 2. felvonás, igaz ALG olvasók?

Visszatérve Adamre és Chloe-ra. Adam igazi férfi, a jobbik fajtából, aki ha kell macsó, igazi nagymenő, de ha kell érzelmes, gondoskodó, odafigyelő és felettébb karizmatikus, akit nem lehet csak úgy leakasztani a fogasról. Chloe meg egy olyan lány, aki a korához képest már nagyon sok mindent megélt, de nem a jó dolgokból és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sokszor visszahúzódó, visszafogott, de őt sem kell félteni, mivel amikor előtörnek belőle az érzelmek igazi vadmacska, igazi nő, nemcsak egy szárnyaszegett madárka, akit ápolni kell, aki gondoskodásra szorul. Még nem említettem, de leginkább az fog meg Anne történeteiben, hogy a romantikát helyén kezeli, nem nyomja el az izgalmakat, a veszélyeket és a kétes helyzeteket. Szépen adagolva, lépésről-lépésre csempészi bele a mondanivalójába az érzelmeket, nem pedig egy nagy dózisban belöki és bumm... lesz, ami lesz alapon.





" - Maga idióta barom! Meg akar halni? Kinek képzeli magát, Rambónak? Azt mondtam: marad! Melyik szót nem értette?"

" - Nincs első látásra szerelem! Sőt! Ki kell ábrándítanom magát, nincs olyan, hogy szerelem - kicsit indulatosabbá váltam, mint azt a helyzet indokolta volna. - Maga összekeveri az érzelmeit a testi vággyal, és ha futó kalandokra vagy újabb csábításokra vágyik, fel kell világosítanom, nagyon rossz helyen kopogtat."

" - A csalódások és a pofonok elől nem térhetsz ki. Azok megtalálnak. Hogy a jelenben kavicsokat görgetsz, vagy később sziklákat mozgatsz, te döntöd el, de egy biztos: amíg nem küzdesz meg a démonaiddal, mindig vissza fognak térni."

" - Miért, mert életemben egyszer nem a múlttal vagy a jövővel akarok foglalkozni, hanem azzal, amit a jelen nyújt nekem? A múlt tele van fájdalommal, a jövő bizonytalansággal, de most minden a helyén. Boldog és nyugodt vagyok. Élvezni akarom, ameddig csak lehet."

" - Ha a haragod irányít, máris csatát vesztettél. Légy higgadt! Ne engedd, hogy ízekre szedjen, kifordítson magadból a harag."

" - Félek, melyik pillanatban teszek vagy mondok valamit, ami elszabadítja a poklot. Gőzöm sincs, miken mehettél keresztül. Miket művelt veled... és belerokkanok a puszta gondolatba is, hogy gyűlölettel vagy félelemmel a tekintetedben nézz egyszer majd rám."


Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt és Anne L. Green-nek, hogy megírta Adam és Chloe történetét. Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése