2016. február 20., szombat

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,
két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?



Meglepő módon néhány óra alatt befejeztem. Szinte faltam a sorokat, az oldalakat és a fejezeteket. Ez az első On Sai regényem, igaz hogy megvan a Scar, de még nem volt időm elolvasni. Ha az is olyan jó, mint az Apa, randizhatok egy lovaggal?, akkor tuti, hogy nagy kedvencem lesz. Sajnálom, hogy csak most talált rám On Sai írása, hiszen nagyon jól meg lett írva és minden téren precízen van minden egyes részlet kidolgozva és élvezetes az egész regény. Már a megjelenéskor elakartam olvasni, de ez csak most sikerült. A romantika, a fantasy és a sci-fi zseniális kombinációja ez a regény. A borító is lenyűgöző, bár a kék virágokat nem értem, hogy mit takarnak. A kard az okés Kósza miatt. De a virág? számomra rejtély, de ettől függetlenül nagyon tetszik. A többi minta közül is ez az abszolút kedvenc és örülök, hogy ez lett a végleges borító. A kék és fekete, mint színkombináció mindig is jó páros volt és itt is megmutatja, hogy igen, ez így szinte tökéletes, nem kell rajta változtatni.
A történet is olyan szinten jól lett megírva, hogy alig tudtam letenni. Beszippantott. Mia Anne mint főszereplő nagyon szimpatikus és minden rezdülését, megpróbáltatását át tudtam érezni, mert valósághű volt, nemcsak fikció. A sci-fit sose szerettem annyira, a Star Wars-t eleve utálom, de itt ebben a regényben még ez is jó volt. Mármint a sci-fi szál. Teljesen el tudtam fogadni és ez szerintem egy nagyon fontos egy írónál, hogy úgy tudja megírni a történetet, hogy az hiteles legyen, akár valósnak is tűnhet. És ebbe még a technológiát is belevonta, ami azért valóságosabbá tette, mint Kósza világa, ami mágiával átitatott.
Tetszett, hogy Mia Anne álmában "találkozgatott" Kószával és igaznak bizonyulhat az, hogy az álmok néha valóra válhatnak. Mia Anne álma mindenesetre. És talán Kósza álma is, mivel a kezdeti ellenségeskedés tudjuk jól, hogy sokszor átcsaphat szerelembe és nem titok, hogy a legtöbbször bizony át is csap abba.


A szereplőket tekintve bogdányit utáltam a legjobban, míg Amon professzort az elején nem értettem, hogy tud ilyen lenni mégis, de örülök, hogy végbe ment nála egy változás, ami nagyon pozitívan hatott a karakterére. Nem meglepő módon Kósza lovag a kedvenc szereplőm. Nemcsak kedves, de a szíve is a helyén van. Plusz pont nála, hogy elviselte a sok kis vörös cicus megjelenését. És örülök, hogy a kezdeti dac elmúlt és meglátta a szerelmet, ami eddig is a szeme előtt volt. Annyira jók együtt Mia Anne-nel, azt hiszem új kedvenc szerelmespárom is született. 
Mia Anne egy olyan tini, akinek eddig is elég sok mindenen kellett keresztülmennie, de az igazi problémák még csak ezután jönnek és hősiesen helyt áll. Maga elé tudja helyezni a célt és kitart mellette, nem számít, hogy ez jó lesz e neki vagy nem, ő csak csinálja és emiatt irigylem is meg büszke vagyok rá. Ezaz csajszi, semmi sem állíthat meg!
A többi lovag is szimpatikus Kószán kívül, főleg Táncos. Igazi jó barát lehet, aki senkit soha nem hagy cserben. Kár, hogy manapság kevés az ilyen ember.
A dólények létezése számomra egyben vicces is meg fantasztikus elemnek is tartom. Eddig még nem találkoztam velük. On Sai képzeletereje nem ismer határokat. És ez nekem személy szerint baromira tetszik. Több ilyen író kellene. A történetben nagy szerepe jut a MondoConnak is, ez egy olyan esemény, amire mindig is kiváncsi voltam, de eddig nem volt alkalmam elmenni rá. Talán idén sikerül.
Úgy igazából egy negatívumot tudok csak kiemelni, a végét. Valamiért nem tetszik nekem. Hurrá, megmenekült az emberiség, de akkor is szegény Mia Anne. Elvesztette az önállóságát, a jövőt, de szerencsére Kószát nem, hiába hitte azt. Ha nincs ő Kósza már rég halott, az is, de csak a saját világában, nem Mia Anne-be. És persze ez a negatívum is elszáll az utolsó pár oldalnál hála Kószának és On Sainak a happy endért.

Kedvenc idézetek:
"– Látod, ez a csók. Remélem, érted a különbséget – vigyorgott pimaszul a lovag. – Ha nem, akkor később szívesen elmagyarázom újra… és újra." 

"Kósza meglepetten fordult hátra. Aztán rögtön zavarba is jött, ahogy tudatosult benne, hogy Miah’En szeme megrebben. Az ő félmeztelen mellkasa hatott rá így, látszott, hogy erősen próbál nem odanézni. 
Kósza nyelt egyet, a lány a pimaszságánál csak egy dologgal tudta jobban zavarba hozni, az ilyen szende rezdüléseivel. 
– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket? 
– Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok! 
Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant: 
– Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát."

"A hullabűvölő egy perc múlva felnézett, arcáról sütött a kimerültség: 
– Kell a véred! 
– Micsoda?! Hé, elég ronda vagy Edwardnak!"

7 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik szivesen elolvasnam :)

    VálaszTörlés
  2. Régóta el szeretném olvasni! (:

    VálaszTörlés
  3. Egyet értek veled, én is nagyon imádtam, bár nekem az eleje kicsit döcögősebb volt, de utána már gyorsan végeztem vele.
    On Sai Scar című könyvét is csak ajánlani tudom, én most vettem meg a 2,5 kötetet, de már nagyon várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett ez a könyv nem bántam meg, hogy elolvastam.

    VálaszTörlés
  5. Kár, hogy más anyagából merített a drága "írónő"... vagy nevezzem átírónőnek?

    VálaszTörlés