2016. január 25., hétfő

Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban

Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent. 
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg?
Egy magával ragadó első könyv családról, barátságról, első szerelemről, és arról, hogyan légy hű az egyik emberhez, akit szeretsz anélkül, hogy elárulnád a másikat.



Igaz, hogy nincs nyár, de így is jó volt olvasni. Egy igaz nyárias olvasmány. Már amikor megjelent, már akkor tudtam, hogy én ezt bizony el fogom olvasni. A KMK gondozásában jelent meg, a borítót is megváltoztatták, de ez egyáltalán nem baj, mivel nekem evvel a borítóval sokkal jobban tetszik. Sokkal jobban illik a történethez és ha ránézek, akkor egyből a nyár jut róla eszembe.
A könyv hátoldalán van két vélemény, miszerint az első szerelem teszi szárnyalóvá a történetet. Én evvel nem értek egyet. Nagyon nem. Szerintem nem csak egy bugyuta első szerelmes sztori.
Főhősnőnk hobbija, hogy bámulja a szomszédjukat Garrettéket, akikről azt hiszi, hogy nem tudják, hogy mit is csinál Samantha. Sam édesanyjának már az első perctől kezdve, hogy Garrették beköltöztek unszimpatikusak, túl sokan vannak és rendetlenek. Ez az ellenszenv abból fakad, hogy a férje és gyermekei apja is ilyen családból származott és elhagyta őket. Mindenben talál valami kifogásolnivalót, amit a szomszéd csinál. Amióta Grace belefolyt a politikába talán még jobban rühelli Garrettéket. Legszívesebben elfelejtené, hogy a szomszédja ez a család. A lányait is vasszigor alatt tartja és mindennek úgy kell lennie, ahogy azt ő akarja. Az meglepő számomra, hogy Tracy barátját, Flipet bírja és elengedi Tracyt egész nyárra Flippel a Szőlőskertbe. Míg Sammel nem ilyen elnéző, igaz amikor megtiltotta Samnek, hogy tovább ússzon, akkor még nem volt a képben Clay Tucker, aki rábeszélte volna, hogy ne tegye. Clay Grace új kampányfőnöke, segítője, aki lassan belefolyik a mindennnapokba és sűrűbben látni Sam otthonában, mint bárhol máshol.
Egy nap, miközben Samantha Garrettéket figyeli az egyikőjük felmászik hozzá a tetőre és innentől kezdve Sam már nemcsak figyeli őket, hanem belefolyik az életükbe. Jase az első olyan fiúja, akinek felmegy a szobájába és ami ott van...mindenhol állatok. Jasenek nagyon sok házikedvence van:
*kukoricakígyó (Voldemort)
*fehér cica (Mazda)
*cukormókus (Herbie)
*teknős
*3 papagáj
*kakadu
*futóegér
*gyík
*vadászgörény
* "rágcsálószerű szörny"
Volt:
*tarantula (Agnes)
Jase szobája olyan, akár egy álomszoba számomra, főleg ennyi állattal. Ahogy belép Sam Jase szobájába George elég hamar megkedveli és ez jó, mert kevesekkel tud igazán jól kijönni. Jase és Samantha egyre közelebb kerülnek egymáshoz és lassan kibontakozik közöttük a szerelem.



Sam a munkahelyei mellett Garrettéknél még a gyerekekre is vigyázik, hallgatja barátnője problémáit Danielről és a testvéréről, Timről, aki rá van állva keményen az anyagra. Miután tim belefolyik Grace kampányába tiszta lesz és ez jó, de nem bírja sokáig Clayjel, ezért felmond.
Sam már mindennapos vendég a szomszédban, már-már családtagnak számít. Egyre jobban kötődnek egymáshoz Jaseszel, de a sok jó után mindig jönnek a rossz dolgok. Sam észreveszi, hogy Nan csal, mire Nan közli vele, hogy nem akar többé a barátnője lenni. ez annyira ismerős szitu. És Nana hajthatatlan, de itt van Sammel tim, akivel mindig is jóban voltak még azelőtt, hogy elkezdett volna fűvezni.
Samnek néha-néha el kell kísérnie az anyját rendezvényekre és egy ilyen rendezvény végén történik egy baleset, amire Sam csak később jön rá, hogy mi is történt igazából: Grace elütötte Mr. Garrettet, aki miatta került kórházba koponyasérüléssel. Ez a fejlemény rendesen betesz Sam és Jase kapcsolatába, mivel Sam nem bírja titkolni tovább és inkább szakít a sráccal. Tim nem bírja nézni, ahogy a két fiatal ramatyul van és kiszedi Samből az igazságot, majd Sam megembereli magát és mindent elmond Jasenek, éz újból összehozza őket. Grace eddig a rossz úton haladt, de összeszedi magát és elmondja Mrs. Garrettnek, hogy mit csinált. Ezután pedig lemond, örülök, hogy a végén legalább jól cselekedett, Clay pedig elhagyta. Végre! Úgy utáltam, olyan tenyérbemászó volt!



Kedvenc idézeteim:
"– Hali – ismétli meg, miközben leül mellém, mintha már jól ismerne. – Kell valaki, aki megment?"
"– Nem árt vigyázni azokkal az arcokkal, akik azt hiszik, ismerik az egyetlen igaz utat – teszi hozzá megfontoltan Jase. – Még a végén átgázolnak rajtad, ha az útjukba kerülsz."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése