2015. december 1., kedd

Cassandra Clare és Holly Black: Nem emberi fogyasztásra

Szeretném megköszönni Radasits Mariannak és barátainak, hogy lefordították ezt a novellát és hatalmas ölelés jár nekik, amiért megengedték, hogy kirakjam a blogra :) Köszönöm :)



Nem emberi fogyasztásra


 Kaye igazán nem számított rá, hogy árnyvadászok tűnnek fel a Holdbögrében, pláne nem a nyitás napján. Még abban sem volt igazán biztos, hogy mit is csinálnak az árnyvadászok.
Szemmel láthatóan meg voltak győződve róla, hogy a világot démonok fenyegetik, rengeteg fegyvert viseltek, tetoválták egymást, és nem bíztak senkiben, aki nem közéjük tartozott.

 Egyszer megemlítette egyiküknek, hogy ő még soha nem látott egyetlen démont sem, pedig igazán sok furcsaságnak volt már tanúja. Az árnyvadász szerint ez csak azt mutatja, hogy ők jól végzik a dolgukat. Erre nem volt mit mondania. Corny szerint nehéz úgy vitatkozni valakinek a munkájáról, hogy azt sem tudod, mit csinál. Mégis bosszantotta a dolog, mert nem elég, hogy démonokban hittek, de abban is, hogy a tündérek, mint ő, részben démonok. Emiatt a sok fegyver és furcsaság sokkal nyugtalanítóbban hatott rá az átlagosnál. De Luis kedvelte őket, és amúgy is, Kaye-nek vendégekre volt szüksége. Csak abban reménykedett, hogy nem kérnek a sütikből.

 A Holdbögre régi álma volt és most, hogy végre megvalósulhatott, hihetetlenül ideges volt. Imádta a levegőt betöltő kávéillatot, a gőzfelhőket és a fortyogó tej hangját. Imádta a kidobott holmikat, amiket a barátaival szedett össze a bolhapiacon, vagy épp az utcáról. Rozoga kis faasztalok, amiket Valerie és Ruth segítségével ragasztott tele képeslapokkal, kottákkal és enciklopédiákból kitépett lapokkal. Aranyszínűre festett székek. Art brut műalkotások, fura agancsok és pár tájkép, amikre utólag tengeri kígyókat pingáltak. Össze nem illő bögrék a finom porcelántól a lepattogzott kiskacsás tálkán keresztül a rég megszűnt cégeket hirdetőkig. Minden egyes darabra kincsként tekintett, de hát nem is volt semmije ezelőtt, és nem is volt kimondottan felelősségteljes. Hónapokon keresztül aggódott azon, hogy vajon képes lesz-e megbirkózni a feladattal, és egyáltalán szeretni fogja-e csinálni, ha megvalósul. És most végre, végre, végre megnyitottak. Luis és Ravus felfestették a kassza fölé, hogy „MEGNYITOTTUNK!”.

 A kassza körül voltak a többé- kevésbé redszer szerint elhelyezett dobozokban a hozzávalók, melyekből a termékek készültek akár halandók, akár mások kívánsága szerint. A különböző kávékon kívül, mint például az ijesztő Vörös Szem, vagy a Mocsoktea, gyógynövényes teákat is kínáltak: csalán, bogáncs, kutyatej, csipkebogyó, apróbojtorján, indigó tejelőgomba és martilapu. Dulcamara, az Ellenudvar lovagjainak egyike küldött egy nagy kosár süteményt. Sokfélék voltak, de mind tündérgyümölccsel készült. Kaye-nek nehezére esett elképzelni a lovagot, ahogy épp süteményt süt. Corny kirakta őket a pultra, de rájuk tett egy „NEM EMBERI FOGYASZTÁSRA” táblát, ami aggasztotta Kaye-t, hisz könnyen összezavarhatja az utca emberét.

 A sok tennivaló közepette azonban nem jutott ideje másra, mint megígérni magának, hogy majd odafigyel rájuk. Már félig tele volt a hely, mire az árnyvadászok megérkeztek. Rengeteg tündér eljött, akiket Kaye nem ismert: Roiben udvarának lakói kíváncsian szemlélték a berendezést. Corny a bárpult mögött segített Kaye-nek, épp hínárteát készített a rá kacsintgató jólöltözött kelpinek. Corny nem kacsintott vissza, valószínűleg mert Luis a terem másik feléből őt figyelte és szemmel láthatóan jól szórakozott. Luis mellett Val, Ravus és Ruth, Val legjobb barátja állt. Val vörösen göndörödő rövid haja élesen elütött Ruth áfonyaszínűre festett fürtjeitől.

 Mikor az árnyvadászok beléptek, Luis befejezte párja sasolását és a bejáratra szegezte tekintetét. Az árnyvadászok, annak ellenére, hogy gyakran álcázták magukat, mintha nem kívánnák, általában mégis felkeltették a figyelmet. Bizony, nehéz nem észrevenni egy csapat magas, állig felfegyverzett embert, akiknek a pengéinél csak a vonásai élesebbek. Hárman voltak, két fiú és egy lány. A magasabbik fiúnak fekete haja és kék szeme volt, a hátán tegezt hordott. Kezével a zsebében úgy állt ott, mint aki szívesebben lenne bárhol máshol. A másik srác szőke volt, nagyon szőke, a haja ugyanolyan aranyszínben ragyogott, mint a kávézó székei. Hosszú bőrkabátot viselt, úgyhogy ha voltak nála fegyverek, rejtve maradtak − de Kaye azért biztos volt benne, hogy ott vannak. A lány haja hosszú volt, ugyanolyan fekete, mint a magasabb fiúé – tesók lehetnek, találgatott Kaye –, bár a szemei sötétek voltak. Csipkés felsőt viselt és bársonyszoknyát, karján egy nagyon szokatlan formájú arany karkötő tekeredett körbe-körbe.
 − Meliorn! – kiáltott fel a lány, ahogy belépett és a termen keresztülvágtatva a fehérpáncélos tündérlovag karjaiba vetette magát. Kaye felismerte a férfit: a Tündérek Udvarának egyik lovagja volt, csendes, fennhéjázó típus. A lovag viszonozta a lány ölelését.
 − Isabelle – mondta. – Bájos, mint egy szomorúfűz! Ó, tipikus tündérbók, mosolygott magában Kaye – nem tudni, hogy valóban bóknak volt-e szánva. Isabelle azonban elégedett lehetett, mert szinte dorombolva ragadta meg a lovag kissé hegyes füleit – lehet, hogy féltündér? −, hogy forrón megcsókolja. Na, ez új volt: mióta jártak árnyvadászok tündérekkel? A két fiú úgy lépett a bárpulthoz, mint akik tudják, hogy őket kávéval kiszolgálni mekkora megtiszteltetés. Kaye valahogy mégsem érezte magát kitüntetve.
 − Mi az a Vörös Szem? – kérdezte a szőke.
 − Eszpresszóval bélelt kávé – magyarázta Kaye. – Nem kezdőknek való. A szőke srác erre úgy vigyorgott rá, ahogy azok szoktak, akik nem elég, hogy igazán jól néznek ki, de ezt tudják is magukról. Nehéz volt tőle nem megszeppenni.
 − Elhiheted, nem ma kezdtem, bármiről is legyen szó.
 − Szóval, mit adhatok? – Kaye mindig is kényelmetlenül érezte magát az ilyen srácok társaságában, biztos volt benne, hogy rajta mulatnak.
 − Legjobb lenne, ha magadat adnád. Gyere, menjünk valahová, ahol kettesben lehetünk egy kis időre. Nem fogod megbánni. Kaye tátott szájjal meredt a srácra. Most tényleg le akarja fektetni? Most rögtön, a műszak kellős közepén? Vagy valami mást akar? – nézett rá újra. Nem, valószínűleg nem.
 − Jace – sziszegte a másik srác. – Csak rendelj egy rohadt sütit, vagy valamit! − Szeretem a sütit – mondta Jace egy különösképpen elbűvölő mosollyal kísérve –, de a csinos, zöld bőrű hölgyeket még jobban.
 − Hátrébb az agarakkal, hős lovag! – figyelmeztette Corny. – Van barátja. − És komoly? – érdeklődött Jace még mindig azzal a mosollyal, ami megnehezítette, hogy ideges legyél rá.
 − Komolyan nagy karddal mászkál – válaszolta Corny –, és bármelyik percben itt lehet. − Hát, ha már a komolyan nagy kardoknál tartunk... – vándorolt Jace keze a derekához. A sötét hajú srác feje nagyot koppant a pulton.
– Ha nem hagyod abba ezt az értelmetlen flörtölést, addig verem a fejem a pultba, amíg valamelyik darabokra nem törik.
 − Légyszi ne! – kérte Kaye. – Vadiúj a berendezés.
 − Nyugi, Alec! – rántott egyet a vállán Jace, jelezve, hogy nem akar ő semmi rosszat, és Cornyra vigyorogva így szólt: − Akkor asszem beérjük két Vörös Szemmel meg egy sütivel.
 − A sütit nem emberi fogyasztásra szánták – tiltakozott Kaye. − Nem is vagyunk emberek – felelte Jace. Kaye tovább ellenkezett volna, de Corny megelőzte: színpadias mozdulattal egy tányér sütit helyezett a srácok elé. Kaye legszívesebben elrántotta volna előlük a tányért – a tündérgyümölcs nem játék −, de a vendéglátás nagykönyve szerint fizetés közben kicsavarni a vendég kezéből az ételt nincs jó hatással az üzletmenetre. Mellesleg – gondolta, próbálva meggyőzni saját magát −, a tündérgyümölcs nagyon népszerű. Kicsit meghülyül tőle az ember, az biztos, mint amikor Corny elszavalta a Synchronicity összes dalszövegét a hatása alatt, vagy volt az az eset az orgiával, de az nem is biztos, hogy egyáltalán megtörtént. Mindent összevetve Jace-nek valószínűleg nem lesz semmi baja. Az árnyvadászoknak bírniuk kell az ilyesmit, igaz? Valószínűleg emberfeletti önkontrollal rendelkeznek, nem úgy, mint a többi ember. Az a hír járta róluk, hogy részben angyalok, és Kaye nehezen tudott elképzelni egy angyalt beszívva Synchronicityt szavalni, vagy épp egy orgia kellős közepén. Másrészről viszont az is felfoghatatlan volt számára, hogy egy angyal megpróbálná felcsípni őt.
 – Jó étvágyat! – mondta feladva a töprengést és letette a pultra a kávéjukat. Alec elvette a visszajárót és beledobálta a borravalós dobozba. Kaye sajnálta a srácot. Sütött róla, hogy odavan Jace-ért, és nyilvánvalóan elég pocsék napja volt. Figyelte, ahogy a fiúk keresztülvágtak a kávézón és letelepedtek a kanapéra az épp egymást nyaló- faló Isabell-Meliorn párossal átellenben, ahol aztán a pár turbékolásának ütemére forgatták a szemeiket. Egy újabb fiú támolygott be, fekete, vastagon csillámporozott haja egyenesen meredt azt ég felé. Úgy tűnt, hogy nagyon-nagyon be van rúgva. Egy köteg szórólap volt nála, amit a vendégeknek osztogatott elektromos csillámporkisülések közepette.

Végül levetette magát az Isabelle melletti karosszékbe és odahajolt a lányhoz. Isabelle elhúzódott Meliorntól, és összevont szemöldökkel nézett a srácra, aki mintha a macskája születésnapjáról mondott volna valamit egy szórólapot lobogtatva. Az is lehet, hogy a saját születésnapjáról beszélt, hisz a saját szemei is macskaszerűek voltak. Kaye azon tűnődött, miféle lehet – sem tündér, sem árnyvadász.
 − Magnus, A Csodás? – kérdezte Isebelle, majd vállat vont.
 – Hát, oké, köszi a meghívást. Elvette a papírt, összehajtva becsúsztatta a dekoltázsába, majd visszafordult Meliornhoz folytatni a smárolást. Kaye a következő perceket kiszolgálással töltötte: hínárteát főzött, aztán eszpresszót három hobgoblinnak és Mocsokteát egy öltönyös üzletembernek. Az ember kissé zaklatottnak tűnt. Nem látott ugyan keresztül az álcán, de azt érezte, hogy valami nincs rendben a többi vendéggel. Mihelyt megkapta az italát, odébbspurizott a pulttól, úgyhogy Kaye ismét belátta az egész termet... ...a termet, ahol Jace akkor kezdett megszabadulni a ruháitól. A sütistányér üresen hevert előtte az asztalon, az arcán pedig az „éppen beütő tündérsüti” kifejezést viselte. A kabátját már ledobta, most az ingét gombolta.
 − Jace – sziszegte Alec. – Mi a fenét csinálsz?
 − Oan meeg van iitt – mondta Jace összefolyó hangon. Két kés koppant a padlón, a terem másik felén jópár tündér kuncogni kezdett. Jace levette a bakancsát és a zokniját.
– Corny – mondta Kaye. – Csinálj valamit, ez az egész a te hibád, te adtad neki a sütit! Corny felvont szemöldökkel és elismerő arckifejezéssel figyelte a sztriptízt.
 – Szerintem zseniális ötlet volt. Ha fizetnél, se állítanám le. Jace-en már ing sem volt, és Kaye-nek el kellett ismernie, hogy Cornynak igaza volt. A magazinokon kívül nemigen látni ilyen szép férfitestet: Jace-nek nemhogy kocka-, de Rubik-kockahasa volt, ennyi izom el sem férhetne egy emberen. Ez akár még lendíthet is az üzleten, gondolta, és mivel úgy tűnt, nagy szüksége lesz rá, lefőzött magának egy eszpresszót.
 − Talán rá tudnánk venni, hogy ezt mindennap megcsinálja... – mondta Corny, ahogy Jace a farmerját gombolta ki. Alec megpróbálta megállítani, de Jace fürgén odébbugrott és egy cirkalmas mozdulattal lerúgta a nadrágját.
 − Ne is próbálj megakadályozni, Alec – mondta. – Egy ilyen testet vétek rejtegetni! Isabelle elszakította az ajkát Meliornétól és tágra nyílt szemmel bámult.
 – Beszarás! – mondta.
 − Jace! − szólt a sráchoz felállva, de addigra Jace már az ajtónál volt. Ott megállt és meghajolt – nem aratott különösebb sikert −, majd levette az agancsot a falról és óvatosan a fejére tette. Kirontott az ajtón, el Roiben mellett, aki épp akkor lépett be. Roiben, aki hosszú fekete kabátot viselt, ezüst szemöldökét felvonva bámult Jace után, majd halványan elmosolyodott. Úgy tűnt, kérdezni akar valamit Meliorntól, de aztán meggondolta magát, majd hirtelen felnevetett.
 − Ó, az Angyalra! – mondta Alec gyászosan.
 – Ide se jöhetünk többet. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen nagyvárosban, mint New York... Kaye észrevette, hogy a Csodásan Részeg Magnus macskaszemei csak úgy ragyognak, ahogy Alecet figyeli. Sajnos Alec túlságosan el volt foglalva a saját nyomorúságával, hogy észrevegye.
 – Rá kellett volna akasztanunk egy hirdetőtáblát – mondta Corny. – Micsoda reklám! Akkor és ott Kaye-nek két dolog esett le egyszerre. Először is: legyenek bármilyen profi gyilkosok, az árnyvadászok magánélete kész káosz. Másodszor: imádni fog kávézót vezetni.

Fordította: László Levente, Vincze Bernadett, Radasits Mariann

Az eredeti novella itt olvashatjátok: http://cassandraclare.tumblr.com/post/123172630859/not-forhumans-by-cassandra-clare-and-holly-black
Megjegyzés:
 Az angol szövegben szereplő scone édes, lekvárral vagy gyümölccsel töltött pogácsaszerű sütemény.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése