2018. december 15., szombat

Jay Crownover: Jet


"Jet Keller mindenféle csábítást hordozott a feszülő nacijában, és túlontúl sok fenyegetés rejtőzött aranyszegélyes, sötét szemeiben."

*

Jet Keller feszes bőrnadrágjával és vészjósló érdességével minden lány fantáziáját lángra lobbantja. Ayden Cross azonban már maga mögött hagyta a rosszfiús korszakát. Nem akarja megadni magát az izzásnak, amit Jet nyugtalanítóan sötét szemében lát. Fél, hogy öngyulladásuk szikrái megégetik, hiszen már a fiú érintése is feltüzeli.

Jet képtelen ellenállni a hosszú combú, veszkócsizmás délvidéki szépségnek, aki minden várakozására rácáfol. Ám minél közelebb érzi magát Aydenhez, mintha annál kevésbé ismerné. Bármennyire szeretné megfejteni a lány titkait, minden lehetséges szempontból kifürkészni őt, a saját bőrén tapasztalhatta, hová vezet, ha két embernek egészen eltérő elképzelései vannak egy párkapcsolatról.

Válhat-e a szalmalángból tartós szerelem… vagy elemészti álmaikat, és elhamvasztja őket?

Eddig az összes eddigi magyarul megjelent JC regényhez volt szerencsém és azt mondhatom, hogy a Marked Men sorozata kiemelkedik a többi közül. A Jet sem képez kivételt, hiszen megadja a rajongóknak az oly régóta vágyott érzést, hogy folytatódjon a sorozat és ne legyen egy a hazánkban nem befutott regényekből. Rettentően hálás vagyok a Könyvmolyképzőnek, hogy nem hagyták elveszni és méltó külsőt adtak neki, bár azt ki kell jelentenem, hogy a Jet az egyik olyan, aminek se a magyar, se a külföldi borítója nem nyeri el teljesen a szívemet. De ettől függetlenül ízléses, stílusos és rocksztáros lett.

Nem voltak nagy elvárásaim a kötettel szemben, hiszen már minden kis apró megrezdülését ismertem az írónőnek, de amit a Jet lapjai alatt véghez vitt az minden eddigi tudásomat a földbe tiporta és megmutatta, hogy igenis tud újat mutatni, még olyanoknak is, akik nem 1-2 regényét olvasták már. Az előző részben már megismerhettük Rule és Shaw viharos románcát, ami a Jet lapjai között is folytatódik nem kis elégedettségemre. Jó volt újra az életük részének lenni, de ez nem vett el semmit az új románcból, sőt. Reményt adott és példát is, hogy mi lehet a sok megpróbáltatás és önámítás vége, ha elengedjük a démonainkat és nem harcolunk sem a múlttal, se azzal, hogy kik is voltunk évekkel ezelőtt. De kezdjük az elején. Újfent váltott szemszögű történettel hozott minket össze Jay Crownover, nem is akárhogyan két nagyon ellentétesnek látszó, kemény múlttal rendelkező egyéneket enged össze és a markában nevetve nézi, hogy mi is fog ebből a két személyből kialakulni. Ugyanúgy benne van az, hogy hatalmas boldogság lesz a vége, de az is, hogy a poklot poklát is megéljük olvasás közben. Na ez valahogy így is volt, hiszen a viaskodás és a tagadás mellett kaptunk boldog pillanatokat, de olyanokat is, amik alapjaiban rengették meg a történet mondanivalóját. Nagyon kemény és a valóságot, a rossz körülmények közül való kitörést is példaértékűen tárja fel. Alaposan kidolgozva, minden egyes fontos lépésre kitér. Addig-addig húz minket, amíg teljesen fel nem fedi a múltat, azt hogy mi volt egykoron és, hogy egyetlen egy pici botlás is milyen galibákat képes okozni. 

Ha magát a cselekményt tekintem, akkor jóval felülszárnyalja a sorozat első kötetét; azaz Rule történetét, hiszen sokkal mélyebb, jóval kibontakozóbb, nehezebb, de a rocksztár vonal, a kemény tetovált srác szál ugyanúgy megvan. Ehhez egy olyan belső tartalmat társít, ami arra ösztönzi az olvasókat, hogy igenis lépjenek ki a komfortzónájukból és fogják a kezükbe Jet történetét, merüljenek el benne és várjak a katarzist, ami el fog jönni nem is akárhogyan. A történet erőssége, hogy nem hétköznapi emberek életét teregeti ki, hogy nem csak úgy bedobja a levesbe a karaktereket, hanem foglalkozik is velük és próbálja az írónő a helyes irányba terelni őket. Több szó, mint száz. 

Nem egyszerűen szerethető történet, hanem pörgős, egy éjszaka befalós kötet, ami csak még jobban szorgalmazza a sorozat további köteteinek megjelenését. A karakterek nemcsak belsőleg, de külsőleg is nagyon erősek. Egyéniségek, akiknek a gondolatait nehezen lehet megváltoztatni. Jet maga a megtestesült férfi, megvan benne szinte minden, amit egy lány akarhat, míg Ayden maga az ellentmondás, igazi álca mögé rejti a valódi énét, s mégis Jet egy pillanat alatt átlát rajta. A közöttük kialakuló fülledt levegő, az izzás, a szikrázás és sziporkázás még a beavatlan szemeknek is egyből kitűnik. Bitang erősek és határozottak külön-külön is, de együtt a legerősebbek és a legrettenthetetlenebbek. 

Nincs olyan akadály, amit ha idővel is, de nem tudnának legyőzni. A szerelmi szál nem szokványos mivolta csak még jobba dob a történeten. Hol veszélyesen romantikus, de van hogy olyan erotikus, hogy csak na. A testiséget is úgy megírta az írónő, hogy le a kalappal előtte. S ez tőlem nemcsak elismerés volt, hanem bók is, mivel nagyon háklis vagyok az erotikus jelenetekre, de a Jet úgy volt megfogalmazva, ahogy azt kell. Vesztegette ugyan az ízlésesség vonalát, de nem lépte á azt. Ha csak öt érvet kellene felsorakoztatnom, hogy miért is érdemes elolvasni, akkor azok a következőek lennének: kellően romantikus és erotikus, ahhoz hogy emészthető legyen, érdekesek és múlttal rendelkező karaktereket helyez a középpontba, humoros, szexi és meghökkentő. 

Nem egyszer ámultam el azon, hogy milyen fantáziával vagy éppen élettapasztalattal van megáldva Jay ahhoz, hogy a Jet-et így ebbe a formába össze tudta hozni. A kötet végén lévő dallista kellő hangulatot biztosít az érzések elsajátításához és végig körüllengi egy Memphis May Fire-ös légkör az egész kötetet. Végig mentek ismételve a fejemben a különböző számok a bandától és ez csak még élvezhetőbbé, még szerethetőbbé tették számomra. Összességében ajánlom azoknak, akik szeretik ha egy történet él és ha van mondanivalója. Ha Rubin Pöttyös rajongó vagy, akkor a Rule és a Jet is kötelező olvasmány számodra. Jay Crownover rajongóknak pedig nagyon kötelező. Egy szóval imádtam minden egyes sorát, imádtam, hogy ha az kellett megcsavarta a szívemet és drukkolásra biztatott, de ha az kellett, akkor felemelt és a boldogság felhőjén lebegtem egészen addig, amíg ki nem húzta alólam és le nem estem a valóság talajára, ahol a problémák mind megoldásra várnak és nem érdekli őket a szerelem, vagy éppen az érzelmek.
" - A legjobb számok mind csajokról szólnak, nem? Mindegy, hogy metál vagy country, blues vagy rock and roll; azok a dalok, amiket megjegyez az ember, amiket a közönség is szívesen énekel, mindig a legkirályabb csajokról szólnak, arról a fajtáról, aki nélkül nem bírsz élni, de sosem bírod megszerezni."

"Megelégeltem, hogy leragadtam múlt és jelen között. Megelégeltem, hogy húsz lépéssel előre gondolkodjak, mert bármit lépek, akár jót, akár rosszat, a végén pórul járok, és iszonyúan érzem magam. Megbántok jó embereket, hebehurgyaságokat művelek, és indoklásul csak azt hozhatom fől, hogy totálisan kificamodott érzelmeket táplálok egy srác iránt, pedig ,ég arra sem vagyok képes, hogy megmutassam neki az igazi énemet. De ennek vége."

" - Úgy látom, még mindig futsz, Ayden. Nem jöttél még rá, hogy míg a láthatár egyre távolodik, a múlt pontosan ott marad, ahol hagytad?"

"Akárcsak a szétfolyó időbe, őbelé is kapaszkodni akartam, ameddig csak tudok, ameddig nem harapódzik el annyira a tűz, hogy belülről elevenen eléget, neki pedig nem marad más választása, mint végignézni, hogy elhamvadok."

" -  Amikor eljön az igazi, azt megérzed, Jet. Hegyeket mozgatsz a kedvéért, megváltoztatod az életedet, és bármit megteszel, ha az kell, hogy őt magad mellett tartsd. Shaw nélkül félember lennék. Jobbá tesz engem, boldogabbá, és látom, hogy Ayden ugyanezt teszi veled."


Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!

2018. november 14., szerda

Ella Steel: Sors-Fordító


"A legutóbbi hazalátogatásom az ünnepekkor volt, ennek lassan már három hónapja - merültem el teljesen az emlékekben..."

*

Jesse Keller, egy öntelt, nagyképű férfi. Úgy érzi ő a Férfi szó tökéletes megtestesítője. Kamionjával járva a világot mindenkinél többre tartja magát. Nagyobb, erősebb, tekintélyt parancsolóbb, akár a kamion egy személyautónál. Magányosan tölti mindennapjait nem keresve senki társaságát. A nőket felszedi, használja, majd eldobja.
Egy nap azonban Jesse rátalál egy eszméletlen nőre, és megmenti őt.
Mi történik, ha a nő magához tér? Egy nő, akinek nincsenek emlékei. Egy nő, akinek nincs hová mennie.
A nő, aki nem bírja elviselni a férfi önteltségét… A vonzalom, ami egymáshoz láncolja őket. Mi történik, ha a nőnek visszatérnek az emlékei? Elbírnak a múlt súlyával? Jesse hajlandó feláldozni nyugodt életét egy nőért, vagy a könnyebb utat választja?
Mert sosem tudhatod, melyik nap tartogat számodra sorsfordító eseményeket.


Nagyon vártam már Jesse történetét. Talán őt vártam a legjobban, mivel miután megkaptam Rosie történetét nem bírtam magammal és már számoltam a napokat, hogy mikor fog jönni, hogy mikor állítja a feje tetejére a világomat és mikor nyilvánul meg az, hogy mi is lett ebből a srácból. Valamennyire fel voltam készülve arra, hogy egy teljesen új vonalon olvassak Ella Steeltől, mert eddig a Sors-Fordító az a regénye, ahol veszélyekben és húzós helyzetekben is helyt kell állnunk nekünk olvasóknak is.

Már az első oldalakon éreztem az arrogancia, a bunkóság és a túlzott önbizalmat áradni a lapokból, de egy cseppet sem bántam, hogy Jesse Kellert ilyen tulajdonságokkal ruházta fel az írónő. Nincs is jobb annál, mint amikor egy igazi alfahím van a középpontban és láthatjuk a fejlődését vagy éppen azt, hogy egy nő hogyan is képes mindent a feje tetejére állítani és addig-addig csavarni az aktuális adonisz fejét, amíg teljesen ki nem fordul a felvett viselkedéséből és meg nem mutatja, hogy ki is ő valójában a felszín alatt. Részleteket már a kötet megjelenése előtt is olvashattam, de azok közel sem voltak elegek ahhoz, hogy megkapjam a teljes élményt, mivel Jesse-t nem elég megismerni, meg is kell érteni és látni kell a a tettei mögött rejlő szándékot és értelmet. Úgy kezdtem neki a kötetnek, hogy kikapcsolódok, igen ám, de olyan adrenalinlöketet adott az első néhány fejezet, hogy nem bírtam megállni. Szó szerint elkapott mint az örvény és hol erősebb, hol pedig gyengédebb széllökésekkel vitt egyre közelebb a cselekmény tetőpontjához, majd a lezáráshoz, ami hagy maga után kivetni valókat, de erről majd lentebb kifejtem, hogy mit is gondolok. Magát a cselekményt eseménydúsnak, veszélyesnek, titokzatosnak, de ugyanakkor perzselőnek, forrónak és szexinek is mondanám. Nagyjából egyforma mértékben kerültek bele a vágyakozás és a kalandos elemek is. Mindenből egy extra nagy dózist kapunk szépen adagolva. 

Kellő helyeken van benne pimaszság és tesztoszteron is. Kétség kívül ez az egyik legjobb Ella Steel regény. Azok az elemek, amik elvarázsoltak az első és a második rész kapcsán újra előkerültek, de felturbózva, átformálva és olyan adalékanyaggal töltve, ami kétségkívül elkülöníti az elődeitől, mégis beleillik a "családba". Egy kicsit más is meg új is, de a hamisíthatatlan Ella Steel hangzás megvan benne, a stílus páratlan és úgy ahogy van nagyon szerethető. Említettem, hogy veszélyes, s ez alatt tényleg a veszélyt kell érteni, hiszen alvilági motívumok és véres valóság is ugyanúgy helyet kap, mint a gyilkosság és a bűnözők kegyetlen világa. 

Igaz, hogy Jesse és Katherine története, viszont mind az első, s mind a második kötet szereplői megjelennek ezzel is tovább szőve a megkezdett történetüket. Az az igazság, hogy egy percig se unom meg, ha újra Evanről vagy Rosieról kell olvasnom, hiszen ők már a részeim és minden egyes kis apró részletre kíváncsi vagyok és izgalommal tölt el, ha kaphatok részleteket vagy akár csak utalásokat is. A történet komolysága mellett a lélek rejtelmeibe is utazunk, akárcsak Jesse és az ő kamionja, aki országhatárt nem ismerve újabb és újabb kalandba vagy éppen veszélyes helyzetbe keveri magát. 

A legapróbb részletig felboncolja a Sors-Fordító a karaktereink lelkét, addig-addig kínozza őket, amíg be nem teljesül a szenvedésük ára és amíg meg nem látják a boldogság felé vezető utat. Egy szó mint száz szerethető, izgalmakkal teli, borzongató, veszedelmes, furmányos, logikus, jól felépített történetet kapunk, ami nem okoz csalódást. Jesse és Kathy nemcsak jó páros, de feledhetetlen, vicces vagy éppen szívmegállós pillanatokat is okoztak. Ha arra volt szükség elmerültek a késztetésbe, de ha kellett olyan veszélybe sodorták magukat, hogy nem tudtam hova kapjam a fejem, hogy ne maradjak le semmiről és minden egyes aprónak tűnő részletet megjegyezzek, mivel végérvényesen a kötet vége felé kap minden értelmet. 

A Keller család kotnyeleskedéséről imádtam olvasni. Boldogsággal töltött el, hogy nem maradtak a háttérbe, hogy nem hazudtolták meg magukat és hozták a már megszokott formájukat. Ami a harmadik kötet főszereplőit illeti. Jesse hatalmas lelki fejlődésen esik át, arról nem is beszélve, hogy egy teljesen új terepre téved, ami néha ingoványos, de ugyanúgy megvan a stabilitása is, csak jól kell forgatnia azokat a bizonyos lapokat. Imádtam ezt az egomán, erős és határozott jellemét. 

Ha nem lenne foglalt a szívem tuti hogy beleszeretek, de így meghagytam Kathynek, aki eszméletlenül erős, le a kalappal előtte és azok a tragédiák, azok a szörnyűségek, amiket át kellett élnie nem voltak képesek hosszabb időre megtörni mutatják meg igazán Ella Steel erősségét is, ami a női karaktereiben rejlik. Egytől egyig nehéz sorsúak, de a kellő férfi mellett igazi erős nőkké válnak, akik semmitől sem riadnak vissza és ha kell visszavágnak teljes erőbedobással. A cselekmény szinte minden egyes része épített a logikai vonulaton, magához láncolva vezetett végig a labirintuson, amit a történet megkövetelt, hiszen sokrétű, logikailag eszméletlenül jól felépített, furfangos, becsapós, de minden egyes tett mögött ott a válasz, a miért és ennél többet nem is kérhettem volna Ellától, bár az epilógus utolsó sorai miatt kérdőjelek jelentek meg előttem, nem tudtam hová tenni a fejleményeket. Lesz Jesse 2? Vagy hogy lesz ennek a történetnek kerek lezárása? Jelenleg úgy érzem, hogy hiányzik még néhány oldal a könyvemből vagy inkább hiányzik egy bizonyos karakter kötete ahhoz, hogy teljes legyen a Sors-Fordító. De félreértések ne essék még így is eszeveszett kalandban lehetett részem egy kicsit sötétebb elemekkel tarkított cselekményben, de a szórakozás és a kikapcsolódás élménye így is megmaradt volna, mindössze a nyugalmi állapot helyett eszeveszett sebességgel vert a szívem olvasás közben. Úgy érzem kellett ez az adrenalinlöket és ez a kicsit másabb, de határozottan ella steeles stílus.
"Ezt el sem hiszem. Lemondtam a mai dugásról egy elmeroggyant csaj miatt, akihez amúgy hozzá sem érhetek. És miért? Mert megkért rá... Szerintem elment a maradék eszem is."

"Nem kell feltétlenül betartani a szabályokat, mert vannak kivételek. Nekem úgy néz ki, Katherine a kivételem, a sorsfordítóm. Amióta bepottyant az életembe, egészen új ember lettem. Eddig elképzelni se tudtam, hogy valakivel együtt utazzak, most meg a fene egye meg, hiányzik mellőlem. Hiányzik a kötözködése a piszkálódása és a látványa. Ez a nő teljesen rabul ejtett..."

"Tenni kell, amit az ösztöneink diktálnak. És mit diktálnak? Hogy kell nekem ez a nő. Ha meg akarom dugni? Megdugom. Ha meg akarom tartani? Megtartom. Ha szeretkezni akarok vele? Szeretkezek. Bassza meg! - torpantam meg az utolsó kijelentésem miatt."

"Az életünket megváltoztató, sorsfordító események általában olyan hirtelen és váratlanul történnek, hogy mi alig győzzük követni azokat. Akár egy éles kanyar, egy ismeretlen útszakaszon. Nem látod előre, nem tudod, mi van utána, de tudd, hogy a kormány mindig a te kezedben van. Hogy beveszed-e a kanyart, vagy irányt változtatsz, csak rajtad múlik."


Köszönöm Ella Steel írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád az alábbi helyekre kattintva megrendelhető:

2018. november 10., szombat

Holly Black: The Cruel Prince - A kegyetlen herceg


"Egy álmos vasárnap délután hosszú sötét kabátos férfi tétovázott a fákkal szegélyezett utca egyik háza előtt. Nem állt a közelben az autója, nem is taxival érkezett."

*

Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem. Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek. Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia. A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye. Hagyd, hogy elbűvöljön!


Holly Black neve nem ismeretlen a magyar olvasók körében. Számos írása megjelent már, mégis úgy érzem, hogy eddig nem fordítottam kellő figyelmet rá. A Spiderwick-krónikákat imádtam, de annyira nem mélyedtem bele a munkásságába, ami hatalmas hiba volt, hiszen bebizonyította A kegyetlen herceggel, hogy még többet kell olvassak tőle, hiszen eszméletlen a stílusa és olyan szórakoztatóan, felemelően ír, hogy ebből a csodából nem maradhatok ki.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a kötetet; egyből szembetűnt, hogy milyen szép kivitelezéssel van dolgom. Nemcsak a borító hívja fel magára a figyelmet, hanem a fejezeteket jelölő rajz is, amit a legszívesebben minden egyes újabb rész előtt kiszíneztem volna. De még ennél is nagyobb örömet okozott az, hogy van térkép a könyvbe. Tudom, hogy tudjátok, hogy én vagyok az őrült, térkép mániás lány, na de akkor is. Megláttam és percekig csak azt néztem, majd elkezdtem a történetet és azta. Nehezen találok szavakat annyira más volt, annyira új volt. Már maga a kezdés is brutál erős. Megadja a kezdő löketet és hangulatot a kötethez és már az első néhány oldal után teljesen lesokkolt és ámulatba ejtett. Nem győztem tátani a számat. Igazán lenyűgözött. Imádtam minden egyes szavát, igazi függővé tett és nem győztem falni a sorokat. Olyan élményt adott, amire egyáltalán nem számítottam volna és úgy varázsolt el, hogy mire észhez kaptam volna már befaltam a könyv felét úgy, hogy szinte észre se vettem az idő múlását és még többet és többet akartam belőle. Maga az alapkoncepció nem olyan különleges, viszont van benne valami drámai, valami egészen megkapó. 

Adott egy ikerpár, akik halandók, de bekerülnek a tündérek világába, s ahogy ez lenni szokott minden a feje tetejére áll. Ármányokkal, csínytevésekkel, gonoszsággal és intrikával fűszerezi meg a lapokat. Ott adja hozzá az újabb és újabb fűszereket, ahol szükség van rá, s addig keveri a szálakat és az eszmefuttatásokat, amíg célt nem érnek, s amíg ki nem bontakozik a teljes cselekmény. A kötet egyharmada a megismerkedés, az alaphelyzet felmérésének a színtere, míg a kötet hátramaradó kétharmada maga a botrány és a vérontás, gonoszság megtestesítője. 

Nemcsak elvarázsolva éreztem magam olvasás közben, de rettegtem is, hogy mi lesz a következő fordulat, a következő csavar, mivel A kegyetlen herceg maga a meglepetések és váratlan fordulatok kötete. Nem egy helyen szaladt fel a szemöldököm a homlokomra és fogtam a fejem meglepetésemben, hogy ez mégis hogyan történt, hogy nem vettem hamarabb észre az összefüggéseket és igen, minden egyes haláleset, gonoszkodás és az emögött rejlő valós érzelmek megleptek, de ezek mind eltörpülnek amellett, amikor megérkezett a kötet nagy tetőpontja, A CSAVAR, ami mindent új színben tüntetett fel és, ami még a bonyolultnál is bonyolultabbá tette a cselekményt. 

A véres jelenetek, a kiélezett helyzetek mellett a romantika is képviselteti magát,s nem is akárhogyan. Művészien szövi bele magát a kötet sejtjeibe és belülről omlasztja szét azt. Újfent csak ámultam, hogy ilyen zseniálisan fonta a szálakat az írónő. Magáról az elképzelt világot nem is említve. A derűs és borús oldal is ugyanúgy megmutatkozik, felfedve magát nekünk. A különböző leírások és világfelépítés nagyon vizuális és olyan jól megírt, hogy én is ott lépkedtem Jude-dal és átéltem vele az eseményeket. Nem egyszer éreztem azt a megpróbáltatást, amit a főszereplőnknek kellett átélnie. Nemcsak megmutatja, hogy milyen badass karaktert alkotott Holly Black, de egyfajta tükröt is állít, ami párhuzamba vonja a mai világot, megmutatva, hogy milyenek is vagyunk ki emberek, s ezt a tündéreket keresztül reprezentálja nekünk. 

Egy teljesen új közegbe lépve világít rá a kiközösítésre és a megfelelési kényszerre. Jude mellett Cardan a másik fő karakterünk, akire nagyon érdemes odafigyelni, hiszen meglepő fordulatokkal és megmozdulásokkal szédíti meg az olvasókat. Bevallom nem értettem azt a rajongást, ami körülveszi őt könyves berkekben, de azt hiszem a regény végére minden értelmet nyert. Még ha az elején nem is varázsolt el, az kétségtelen, hogy a kötet végére minden szívet megnyer magának. Gőgös, bunkó, jóképű, nagyra van magával, de van is mire, s mi csajok nagyon is bukunk az ilyen pasikra, még akkor is, ha ezt valahol mélyen nem akarjuk bevallani magunknak. A többi karakter is igazi egyéniség, nem lehet azt mondani rájuk, hogy tucat. 

Emellett számos természetfeletti lény, köztük pixik, goblinok és társaik keresztezik az utunkat feledhetetlen pillanatokat okozva ezzel. A cselekmény pörgőssége és különleges hangulata teszi lehetővé azt, hogy rohamléptekkel haladva ragadjunk bele a világába. Nem egyszer éreztem éteri vonzást, mintha megbabonáztak volna a tündérek, hogy minél előbb térjek vissza a megkezdett cselekményhez és ne csináljak mást, hanem csak olvassak és olvassak. Eszméletlen, hogy mennyire a bűvkörébe vont. A második rész megjelenéséig nem tudom, hogy mi lesz velem. Már most függő vagyok, pedig addig nyújtottam a cselekmény kibontakozását ameddig csak tudtam, hogy minél tovább élvezhessem, de lehetetlenség sokáig ellenállni neki. Ha engem kérdeztek 2018 legkiemelkedőbb olvasmánya A kegyetlen herceg és ezen semmi sem változtathat. Ha érdekel a tündérek világa, ha szereted a szövevényes és kiszámíthatatlan cselekményeket, akkor a The Cruel Prince a te olvasmányod. Ne habozz, merülj el benne és hidd el, nem fogod megbánni.
" - A mi csavaros eszű Jude-unkra, aki emlékeztette a tündéreket, miért húzzák meg magukat Tündérfölde dimbes-dombos tájain, miért félnek a halandók vadságától!"

"Persze, Tarynnek igaza van a meséket illetően. A hercegnőkkel mindig rossz dolgok történnek. Megszúrják az ujjukat, mérgezett almát esznek, kénytelenek a saját apjukhoz feleségül menni. Levágják a kezüket, a testvéreik hattyúvá változnak, a szerelmüket feldarabolják és bazsalikomos ládába ültetik. Gyémántok jönnek fel a torkukon. Séta közben úgy érzik, mintha pengeélen járnának."

"Tündérfölde gyönyörű, de olyan, mint egy aranyszarvas teteme, a bőr alatt férgek rágják a húsát, bármelyik pillanatban szétrobbanhat."

" - Ha kíváncsi vagy a véleményemre - szólal meg lassan -, akkor annyit elmondhatok, hogy a fájdalomból táplálkozó szerelem sosem fejlődik jó irányba. Hidd el, ezt a leckét megtanultam. Szeretlek téged és Tarynt is, de nem hiszem, hogy jól járna Locke-kal."

"Úgy tűnik, ha egyszer csókolóztál valakivel, akkor a csók lehetősége ott lapul minden egyes pillanatban, nem számít, milyen ostobaság volt az első alkalom. A levegő feszültséggel telik meg az emléktől, hogy az ajka az ajkamhoz ért."



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!


Emy Dust: Érzelmek túrája



"Az év legjobb időszaka a tavasz. Tökéletes alkalom a kirándulásra, mi mégis moziba indultunk."

*

Bettyt lakótársa Mike, rábeszéli, hogy menjen vele és barátaival kirándulni a hegyekbe. Nem szereti a túrákat, de végül beleegyezik. Már az első perctől vissza akar fordulni, amikor Mike barátai nem fogadják őt kitörő örömmel. Mindezek ellenére is, be akarja bizonyítani, hogy nem egy gyenge elkényeztetett lány, aki nem tudja végigcsinálni az utat, de szerencsétlenségére megsérül, és nem tud tovább menni. Dean az „Élenjáró klub” legjobbja vállalja, hogy visszaviszi a lányt. Nem sejtik, hogy megannyi veszély fenyegeti őket és az egyszerűnek hitt kirándulás a legrosszabb rémálmukká válik, ahol az érzelmeikkel való harc mellett a túlélés a cél.






Ha eddig azt hittem, hogy ismerem az írónő összes oldalát, akkor nagyon nagyot tévedtem, mivel az Érzelmek túrája is kicsit más, mint a többi. Igazi vérbeli kalandregénnyel van dolgunk egy cseppnyi borzalommal, vérrel és érdekes helyzetekkel vegyítve. Nem tudtam, hogy féljek e olvasás közben vagy örüljek, hogy egy ennyire új oldalát ismerhettem meg Emy Dustnak.

A regény kezdésében még semmi szokatlant nem találtam, de ahogy egyre inkább megismertem a szereplőket és a cselekmény mozgatórugóját úgy ámultam el egyre inkább. Nemcsak, hogy új fába vágta Emy a fejszéjét, de még ezt olyan stílusban is, hogy mire feleszméltem már 100 oldal el is tűnt a kezeim alatt. Hihetetlen gyorsasággal haladtam, ha egy medve kergetett volna, akkor sem tudtam volna gyorsabban olvasni, mint ahogy tettem. Szabályosan magához láncolt a történet. Túrázni jómagam is szeretek és láttam már jó pár olyan filmet, ami egy hasonlóan izgalmas túrával kezdődik és valahogy mindig valami baljós lesz belőle a végére és ez ennél a könyvnél is teljes mértékben igaz. Volt itt minden, veszedelem, félelem, ennek a legyőzése, halálos pillanatok, reszketésre késztető részek és megannyi talány, kérdés. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire is imádom az írónő stílusát és, hogy mennyire több elismerést kellene kapnia, mint amit kap. Zseniálisan szövi a szálakat, a megfelelő helyen lesz egyre kalandosabb, egyre veszélyesebb és az érzelmeket, az elfojtott vágyakat is úgy hozza előtérbe, hogy előtte kicsit kiéheztet minket és csak utána hagyja, hogy a bódulat elvegye az eszünket. Nem csodálkoztam kapkodni a fejemet oldalról-oldalra. Ha kellett együtt tudtam érezni Bettyvel, annyira törékenynek és gyámoltalannak, de közben erősnek állította be, hogy nem tudtam úgy olvasni a szemszögét, hogy ne éreztem volna át a helyzetét és ne éltem volna át vele az egész kalandot, amit az Érzelmek túrája jelentett. 

Nem egyszerű kalandregénnyel van dolgunk, mivel horror filmekbe beillő jelenetekkel is bőven tarkított, amitől csak még izgalmasabb és még különlegesebb. Érdekes, de a karaktereket úgy tárja elénk, hogy csak hosszas bolyongás után ismerhessük meg őket teljesen. Nincs az, hogy ha egyszer leírtunk már valakit magunk előtt, akkor nem változhat, mert az biztos, hogy semmi sem úgy van, mint ahogy azt első blikkre gondolnánk. Imádtam, ahogy megelevenedett a lelki szemeim előtt az erdő, a túra különböző helyszínei, ahogy átéreztem Betty félelmét, fájdalmát és kétségbeesését. 

Emellett olyan tájleírást is kaptunk, hogy akarva-akaratlanul de úgy éreztem, mintha én is Deanékkel sétálnék a Sziklás-hegység erdeiben, s én is megmásznám azokat a sziklákat és kiszögelléseket, amiket a karakterek. Nem egy helyen találhatjuk szembe magunkat csavarral vagy éppen meglepő végkifejlettel. Együtt izgultam végig a kötetet Bettyvel, borzongtam meg, féltem vagy éppen teljesen letaglózott a letargia és nem tudtam kiverni a fejemből. 

Hús-vér, élő-lélegző kötettel lehetett dolgom, ami a csontomig hatolt és addig nem eresztett, amíg az epilógussal be nem fejeztem azt. A kötet háromnegyede tele van izgalmakkal, veszélyekkel, feláldozással, meggondolatlan tettekkel, döbbenettel, félelemmel, ádáz küzdelemmel, de ez mind eltörpül amellett, hogy milyen érzelmi túltöltés árad a kötet pórusaiból. Nem egyszerűen átvágtatunk a cselekményen, hanem együtt élünk vele egészen az utolsó lapokig. Minden megjelent kötetét olvastam már az írónőtől és habozás nélkül mondhatom, hogy eddig ez az egyik legkitűnőbb, legbravúrosabb olvasmánya, amit papírra vetett. Ahogy a szerelmi szál kialakult az valami isteni. 

Megvan a kétség érzése, hogy lehet mégsem lesz minden happy end a végére, de a sok borzalom és érdekes rituálé, helyzetek mellett igazi felüdülés volt a kötet utolsó harmada, mivel nemcsak a feldolgozást, az elengedést és a félelmek legyőzését helyezi előnybe, hanem azt is, ami a kötet legfőbb mondanivalója. Sose tudhatod, hogy mikor ér véget az életed, s minden egyes lehetőséget meg kell ragadni a boldogság eléréséhez. Nehéz lesz az út, tele bukkanókkal és embert próbáló feladatokkal, de a végén mindig meghozza a gyümölcsét a belé fektetett energia. 

S még emellett arra is volt kapacitása Emynek, hogy változatos, nem szokványos elemekkel tűzdelje tele a regényét. A borongós őszi estékre tökéletes olvasmány lehet. Biztos vagyok benne, hogy az Érzelmek túrája után nem lesz egyetlen egy olyan kételkedő sem, aki ne ismerné el, hogy mennyire is zseniális az írónő és, hogy mennyire is kiemelkedő az, amit csinál. Visszatérve a regényhez. Érzelmek sokaságát élhetjük át, kezdve a haragtól egészen az elvesztés fájdalmáig. De mindennek a végén ott van a fény az alagút végén, ami kecsegtető, már-már hívogató és meghozza a fáradalmas munka a sok szenvedés után járó jutalmat. A karakterek is egyéniségek, megvan a saját múltjuk, a kis történetük és emellett képesek a változásra, az előre lépésre és arra, hogy ne veszítsék el a reményt, még akkor sem, ha jelen pillanatban a létezés is fájdalmas. Ha szereted a hátborzongatóan kalandos, egy pici rettegéssel megfűszerezett regényeket, ahol az érzelmek is döntő szerepet játszanak, akkor az Érzelmek túráját neked írták és alig várja, hogy a kezedbe fogd és elmerülj a világában. Végszónak pedig csak annyit, hogy nem lehetne, hogy Emy elküldi nekem Deant? Még túráznunk sem kell, elég ha vigyáz rám és nem engedi, hogy bajom essen.
"Jesszusom! Teljesen megőrültem, hogy róla fantáziálgatok. Semmi nem ér a tökéletes teste, ha mellette egy bunkó. Vagy mégsem akkora bunkó?"

"Más volt a hangja. Legjobban mégis az érintése zavart. Egy pillanat volt, míg hozzám ért, de mennyire akartam még többet belőle."

" - Tíz perc alatt odaérhetünk - fordult felé Dean, azzal megtörte azt a sűrű levegőt, ami közénk szorult. Amit lehet, hogy csak én éreztem, de határozottan ott volt. Ami megfojt, de mégsem akarod elengedni, még több kell belőle."

"Két hete ért véget a borzalom, de még csak most éreztem igazán, hogy hazaértem. Ehhez az ő csókjára, ölelésére volt szükségem, arra, hogy újra magam mellett érezzem."


Köszönöm Emy Dust írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető közvetlenül az írónőtől!

2018. november 4., vasárnap

Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!


"Tiktak. A mutatók csigalassúsággal haladtak előre, én meg hiába bámultam az órát, hátha azzal felgyorsíthatom az időt. Igazán felkészülhettem volna rá, hogy az utolsó percek lesznek a legborzasztóbbak."

*

Mernél szeretni, ha az időd lejárt? Lilla már évek óta a halál árnyékában él. Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit. Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja… Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot. Nem is sejti Lilla sorsát. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit. Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Éld meg a csodákat!


Borzalmasan nehéz volt olvasnom a regényt, de egy percig sem bántam meg, hogy újra átéltem a fájdalmat, hiszen nekem is nem egy olyan szerettem volt, akit a rák vitt el és nagyon megviselt. A fájdalom a mai napig nem múlt el és azok az érzések kavarogtak végig bennem olvasás közben, amit akkor éreztem, amikor a halálos ágyon ülve fogtam a kezüket és azért imádkoztam, hogy ne fájjon nekik és békés legyen az átkelés, mert sajnos egyikőjüket sem lehetett már megmenteni.

Rácz-Stefán Tibor neve elég ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy olvasnom kell a legújabb regényét is. Azt már megszoktam, hogy elgondolkodtató témákról és élethelyzetekről ír, de az Élni akarok! felülmúlja az eddigi összes alkotását. Komoly, valós, szívszorító, szomorú és a szívet-lelket darabokra tépő regénnyel van dolgunk. Nagyon nehéz erről a kötetről írnom, mégis vétek lenne kihagyni, ha nem osztanám meg a gondolataimat és az érzéseimet, hiszen ezúttal Tibi nemcsak önmagát múlta felül, de amellett, hogy az elmúlásról írt, azt is előtérbe helyezte, hogy élni kell, meg kell élni a dolgokat, minden egyes apró örömöt értékelni kell, mert sosem tudhatjuk, hogy meddig tarthat ez még és mikor jöhet el számunkra is a vég. A rákot mint betegséget is úgy közelítette meg, hogy nem szépített rajta, egyből szembetaláltuk magunkat a nehézségekkel és a fájdalommal, ami ezzel a betegséggel jár. Tudtam, hogy milyen végkimenetelre számíthatok, mégis teljesen letaglózott. Sok mindenre fel lehet készülni, de az egyik olyan dolog amire nem lehet az maga a halál és Tibi is olyan érzelmesen, de egyben fájdalmasan írt az elmúlásról, hogy nemcsak a szívem facsarodott össze, de a lelkem egy darabkája is az enyészeté lett, amit cseppet sem bánok, hiszen ha már egy ember másképp fog gondolkodni az életéről és megtesz olyan dolgokat, amire vágyik, de valami visszatartja, már ezért úgy érzem, hogy érdemes volt megírni az Élni akarok! c. regényt. 

Maga a cselekmény rövid lefolyású, mégis csak úgy szaladunk előre. Nemcsak a jelen darabkái, de a múlt történései, a kezelések, műtétek világa is elénk tárul. Rövid, mert alig 1 hónapig kísérhetjük Lillát az útján, s mégis ez az egy hónap olyan, mintha egy újabb esélyt kapott volna a lány, hogy megtegyen olyan dolgokat, amiket még szeretett volna a könnyes búcsú előtt. Nem szégyenlem, de egy százas zsepi biztos elfogyott olvasás közben, s ti se vágjatok neki anélkül, mert hogy sírni fogtok a cselekményen és a végkimenetelen az biztos. Nehéz gátat szabni a könnyeknek, főleg akkor ha ez még Tibi írásmódjával is párosul. 

Az Élni akarok! alapvetően Lilla végső búcsúja, mégis egy olyan karaktert formált az író, akinek nem az a fontos, hogy ami kis ideje még hátravan azt magára fordítsa, hanem a szeretteire és emiatt lesz csak még fájdalmasabb az egész. Minden egyes megszólalással és tettel egyre jobban magaménak érezhettem Lillát és ahogy egyre inkább haladtam előre előtört belőlem az érzés, hogy nem akarok, hogy véget érjen, igenis megérdemelné, hogy happy enddel érjen véget a története, de mint az élet, így a kötet sem feltétlenül azt mutatja, amit szeretnénk vagy amire szükségünk lenne. Sokat gondolkodtam olvasás közben, hogy tulajdonképpen mit is jelent nekem a történet és higgyétek el élni kell, megélni a pillanatokat, kilépni a komfortzónából, élményeket gyűjteni, odafigyelni másokra, tenni a világért és nem utolsó sorban mosolyt csalni a szeretteink arcára, mert ez az, ami mindenkit éltet, hogy az, akit mi szeretünk boldog legyen. 

Az elmúlás fájdalmával indul a regény, s azzal is éri el a tetőpontot, de még így is váratlanul és leginkább felkészületlenül ért a lezárás. Rácz-Stefán Tibor egy percig sem ülteti el bennünk a remény magját, hogy van még remény, ne adjuk fel, hiszen már az elején tisztázta, hogy mire is számíthatunk, na de akkor is. Rendesen megszenvedtem a fájdalmasabb részeket és ha hiszitek, ha nem a mécses akkor tört el igazán, amikor azzal szembesültem, hogy mi mindenből marad ki Lilla, hogy miket nem élhet már át. De egyben valahol gyönyörű is, hogy Tibi így ebben a formában tudott írni az elmúlásról, hogy valós érzelmeket csalt ki az olvasóiból és elültette bennük a regény mondanivalóját és az egésznek a mozgatórugóját, hogy éljünk, ne keseregjünk felesleges dolgokon, hiszen a halál a mi nyakunkba is itt liheg, az meg már más kérdés, hogy mikor is jön el értünk. 

Magát a cselekményt megírni nem lehetett könnyű, de nagyon is megérte. Nem szenvedtem és nem éltem át ennyi fájdalmat már rég egy könyv által, s érzem, hogy sokáig velem fog maradni Lilla és az ő rövid életének mozzanatai. Emellett megtanított arra is, hogy ne fogadjuk el a sorsunkat, hiszen rajtunk áll, hogy kikkel leszünk életünk végéig, s mit is szeretnénk, addig csinálni. Magát a bakancslistás ötletet pazarnak tartom, s nemcsak azért, mert olyan tételeket vitt fel, amik könnyen megvalósíthatóak, hanem azért is, mert racionálisak és ésszerűek is. 

A cselekmény két részből áll, egyrészt Lilla utolsó hónapjait sűríti bele Tibi, másrészt az elmúlt évek szenvedései is szerepet kapnak, megmutatja, hogy mi is vezetett el a végső döntésig, s a borzalmasabb, kínokkal teli kezelésekbe, a gyengeségbe és a kimerültségbe is betekintést nyerünk. Összességében szívszorító történet az élni akarásról és arról, hogy mi mindenre képesek lehetünk, ha másokat helyezünk előtérbe, s ezáltal mi is sokkal boldogabbak leszünk. Fájdalmas olvasni, de minden egyes elejtett könnycsepp megéri a fájdalmat és a szenvedést, mert garantált, hogy az Élni akarok! után teljesen más nézőszögből tekintünk a világra és a mindennapi dolgainkra. Teljességgel megérte megírni Lilla történetét, még akkor is, ha oly keveset élt és nem lehetett olyan vége a regénynek, mint amit megérdemelt volna. De emiatt is olyan valóságos, szívbemarkoló és kitárulkozó. Nemcsak bátor, de a nyers őszinteségével megkapó is. Fáj, de egyben meg is erősít. Minden elismerésem Tibié.
"Ahogy eltűnt a szeme elől a kamera, észrevettem, hogy bámul rám. Különlegesnek éreztem tőle magam, és gyönyörűnek. Eddig soha nem tartott senki annak, és nem is lepett meg. Egy haldoklóban nincs sok szépség."

" - Régóta vágytam rá, és sejtettem, hogy jó lesz, de... Olyan volt az a csók, mint amikor csekkolod egy könyv fülszövegét, és tudod, hogy imádni fogod, de minden képzeletedet felülmúlja az, amikor végre olvashatod. Egyszerűen szavakat is nehéz találni rá!"

" - Nem kötelező mindig erősnek lenned. Te is kiborulhatsz, te is lehetsz gyenge. Senki sem fog kevesebbet gondolni rólad miatta, ugye tudod?"

"Nekem nem juthat szerelem. Nem lehetek az a lány, aki magába bolondítja a fiút, és aztán kötelezi őt, hogy a szerelem nevében nézze végig a halálát, és legyen vele az utolsó percig."



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 16%-os kedvezménnyel!

2018. október 28., vasárnap

Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King - A kalózkirály lánya


"Utálom, ha férfinak kell öltöznöm."

*

Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.

A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Tricia Levenseller első regénye, A kalózkirály lánya, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.


Ez a kötet az egyik olyan, ami már a magyar megjelenése előtt felhívta magára a figyelmemet. Eddig csupa jót hallottam róla és minden dicshimnusz igaznak bizonyult, hiszen nemcsak élvezetes olvasmány, de elképesztő kaland is. Tenger, kalózok, szirének. Mi kell még? Egy jól megtermett és kellőképp badass főhősnő, aki minden képzeletet felülmúl.

Maga a kötet elég vékonyka. Én személy szerint néhány óra alatt ki is végeztem, s ezalatt a néhány óra alatt temérdek kalandban, humorban, szócsatában, érdekes információban és veszélyekben volt részem. Teljes egészében kikapcsolt és csak úgy faltam a sorokat. Nem érdekelt semmi más csak az, hogy minél többet és többet olvashassak el belőle. Igaz, hogy az eleje nem szippantott be, még nagyon kezdetleges volt a kapcsolatunk, de ahogy kezdett felpörögni a sztori és ahogy egyre érdekesebbé és feszültebbé vált a cselekmény úgy kerültem bele abba az örvénybe, ami nem eresztett el, még az utolsó oldalakon is szinte fogva tartott. Ahhoz képest, hogy teljesen másra számítottam a történettől, jóval többet kaptam. Van benne romantika is, adok-kapok helyzetek, rejtélyek, becsapások és sok-sok éles helyzet. Olyan volt az egész, mintha a tengeren hánykódtam volna és sose lehettem biztos abban, hogy mikor kerülök viharba vagy mikor futok zátonyra. Maga a cselekmény jórészt a tengeren játszódik, de a szárazföldi jelenetek is megérne egy misét. Mindegy, hogy víz vagy föld egy biztos, hogy magabiztosabb és keményebb hősnőt el sem tudnék képzelni. Alosa úgy tökéletes a szerepre, ahogy van. Teljességgel átadja a kalózlét mivoltát, de közben megmarad nőiesnek is, nem hazudtolja meg magát, s olyan trükkökre és lépésekre képes, hogy hűha. 

A leírások és a belső monológok is csak tovább építik a cselekmény összetettségét, ami egyébként iszonyatosan gyors kimenetelű, titokzatos, zárt, de egyben káprázatos és új keletű is. Imádtam ahogy az írónő szőtte a szálakat, ahogy nem elégedett meg a nyilvánvalóval és még több belső jelentést, illetve utalást rejtett el a sorok között, amik a megfelelő pillanatban lepleződtek le és adtak egyfajta meglepetés érzetet az egész regénynek. Eddig a kalózokról annyi volt a tudásom, mint amennyit A karib tenger kalózai filmből leszűrhettem, de ezt a tudást mesterien bővítette Tricia Levenseller. 

Ahol kellett információk tömkelegével látott el, de ahol az kellett ott megvonta és megvárta a kellő pillanatot, hogy a tudást a birtokomba helyezze és úgy alakítsa, csavarja azt, hogy megfelelően illeszkedjen a történet mondanivalójához.

Különösen szeretem azokat a történeteket, ahol erős hősnővel van dolgunk, ezt meg is kaptam, de egy olyan gyengédség is társul hozzá, ami megkülönbözteti Alosát a többiektől. Mindenféle mocsok, kegyetlenség, illetve sötét oldal, ami fellelhető a kalózok oldaláról helyet kap, cseppet sem szépít rajta, úgy ahogy van úgy tárja elénk és löki a szemünk elé a kegyetlen valóságot. 

S e mellé még egy egészen hajszálvékony, de annál érzelmesebb szerelem kezdetleges formáját is kibontakoztatja, ami teljesen más irányba tereli a történetet, ad neki egy súlyosabb fennhangot, amit csak a későbbiekben szándékozik kibontakoztatni. Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, a szemem előtt peregtek le az események. Az arcomon éreztem a víz erejét és a vérét is.

Együtt fedeztem fel a kalózhajó minden egyes zugát Alosával és együtt éltem át vele a borzalmakat is. Hol repültem, s hol a mélybe taszított. Hol drukkoltam, hol pedig reménykedtem, hogy még többet és többet tudhatok meg. Az írónő nagyon szépen fonogatta a történet szálát, s arra is ügyelt, hogy ne kerüljön minden információ a birtokomba, rendesen megdolgoztatott azért, hogy megtudjak ezt-azt a szirénekről, magáról a tengerről és az általa felépített világról.

Fantasy a javából, de a mi világunkból is belevett mondákat, régi történeteket, amiket már oly sokan feldolgoztak és átformáltak, mégis különlegeset alkotott Tricia. Nem elégedett meg simán a szirének és kalózok mivoltával, kellett hozzá az izgalom, egy titkos küldetés és a mesés kincs ígérete, hogy elindítson minket az úton. 

Annyi mindenre körültekintően odafigyelt, annyi mindennek engedett teret, hogy azon csodálkozom, hogy fért ez így mind el, hiszen maga a kötet nincs 300 oldal, mégis temérdek kaland, akció, izgalom és tudás vár azokra, akik felszállnak a kalózhajóra és végig hánykolódják az utat a rögös tengeren, ahol a képzelet csak úgy szárnyal, ahol a megalkuvás és a könyörgés, a gyengeség nem játszik és ahol egy lépésre vagy attól, hogy a tengerbe vessenek a vérangolnák közé. Egyetlen egy dolgot sajnálok csak, hogy ha már a kötet mozgatórugója egy térkép, akkor igazán lehetett volna is benne egy, legalább nekünk olvasóknak. De még ez ellenére is csak azt tudom mondani, hogy akik egy vérbeli, pezsdítő kalandra vágynak, s nem riadnak vissza a fájdalomtól, a mámortól és a tudástól, akkor megtalálták a számukra kedvező kötetet. S mindehhez még enyhe romantika is társul, ami személy szerint a kedvencem lett és alig várom már, hogy többet tudjak meg a történetről, arról hogy mi lesz ezután, hogy mi lesz Ridennel és hogy merre is tart a történet. Az viszont biztos, hogy akármerre is evezünk csalódni nem fogunk. Felőlem már most jöhetne a folytatás.
" - Kalózok nevelte kalózlány vagyok, a lehető legundorítóbb, legállhatatosabb férfiaktól kellett megszabadulnom. Azért nem aggódom olyan nagyon."

" - Mert a kalózok nem szoktak úgy kinézni, mint te, nem beszélnek úgy, mint te, és nem csinálják azt, mint te. Érthetetlen vagy, és teljesen összezavarsz."

" - Tegnap azért nyavalyogtál, mert nem álltam ki melletted. Mindkettő egyszerre nem megy, úgyhogy döntsd el, mit akarsz!"

"Most nem igazán van rá mentségem. Ami azt illeti, rengeteg oka van annak, hogy miért rossz ötlet megcsókolni Rident. Csak épp egyetlenegy sem jut eszembe."



Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 18%-os kedvezménnyel!


2018. október 23., kedd

Sienna Cole: Reményszimfónia


"A bécsi Razumovszkij-szalonban valódi csoda történt."

*

Zene ​és szerelem Bécs szívében. Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot?
Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást.


Sienna legújabb regénye minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerre kápráztatott el és vezetett új vizekre. Főhősünket, Patricket már a Négyszáz nap szabadság alatt megismerhettünk, így akik ezt a remekművet még nem olvasták feltétlenül kezdjék el, nemcsak azért, mert igazi utazásra invitál minket, hanem azért is, mert spoilerekkel találkozhatunk a Reményszimfónia sorai között.

Nemcsak azért vártam annyira Sienna új regényét, mert érdekelt, hogy mit is tud kihozni Patrickből, hanem azért is, hogy végre újból válthassak néhány szót vele, hiszen mindegy, hogy dedikáláson vagy bemutatón vesz részt az ember az írónőnek mindenkihez van egy pár kedves szava. Bevallom őszintén Patrick sose tartozott a kedvenceim mögé, leginkább azért, mert nem tudtam kiismerni, egy hatalmas kérdőjel volt a számomra, s most mégis eljött az a pillanat, amikor azt mondhatom, hogy tisztán látom már az ő lényét és nagyon is szükség volt arra, hogy belelássunk a legmélyebb gondolataiba, a lelkébe és abba, hogy milyen is egy elvont művész élete. A Reményszimfónia a maga valóságával szedett darabokra, cincálta meg a lelkem, de eközben építette és szépítgette is azt. Úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a munka és meg is hozta szépen a gyümölcsét, hiszen Sienna lelke, varázsa és a teljes lényéből áradó kecsesség és magabiztosság is csak úgy árad a lapokból. Bármennyire is elvont, bármennyire is különc a Reményszimfónia, mégis ez az írónő eddigi legfinomabb, legszebben megfogalmazott regénye, aminek méltó helye van a könyvesboltokban és az olvasók polcain. Maga a mű olyan szépen és kecsesen felépített, a helyszín már eleve magával ragad, megadja a kellő hangulatot és az alapmotívum is csak még magasabbra emeli.

Nem egyszerűen egy újabb regénnyel van dolgunk, hanem A regénnyel, ami megmutatja az ember legsötétebb gondolatait, rámutat az ok-okozati tényezőkre és darabjaira cincálja az olvasóit még az előtt, hogy a végére érhetnének és azt mondhatnák, hogy igen, erre a regényre volt szükségem. S valóban nekem erre volt szükségem. Begyógyította a sebeimet, egy teljesen új perspektívát helyezett előtérbe és úgy csavarta a szálakat, hogy azok a kellő helyeken érjenek össze, bontakozzanak ki és hozzák be a cselekménybe az újabb bonyodalmakat és megoldásra váró alaphelyzeteket. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen fog érinteni és, hogy ennyire át fogom érezni a kötet hangulatát. 

Minél többet olvasok Sienna Coletól, annál inkább azt érzem, hogy nagyon is jól tettem annak idején, hogy felülkerekedve a kíváncsiságomon megismerhettem a munkásságát, mert könyvről-könyvre egyre érzelmesebb, egyre finomabb és egyre sötétebb történeteket tár az olvasók elé és minél inkább beleélem magam a történeteibe annál inkább érzem azt, hogy nagyon jól döntöttem. A lelkem mélyéig, s talán még annál is mélyebbre hatolt a Reményszimfóniájával. Nem egyszerűen elmesélte Patrick nem mindennapi történetét, de egy olyan környezetbe helyezte azt, ami még inkább rásegített arra, hogy minden a lelki szemeink előtt játszódjon le. Ha akarjuk akár el is látogathatunk az ikonikus helyszínekre, s beülve a Musikvereinba képzelhetjük azt is, hogy Patrick Byrne szimfóniáját hallgatjuk, s mi magunk vagyunk a könyvben a hallgatóság. Amikor elkezdtem egy könnyed történetre számítottam, de nem ezt kaptam. Adott egy sérült lélek, egy mindenre elszállt feleség és két fájdalmas múlt. 

Amit lehetett ezekből az alapokból kihozni azt Sienna maximálisan kihozta. A zeneiség mellett az érzékiség és a vágyak is fontos szerepet kapnak, s ez a hármasság teszi letehetetlenné. Magát a kötetet nem könnyű megemészteni, de minden egyes átvirrasztott éjszaka megéri, mert igazi eufóriás érzéssel tölti el az olvasókat. Maguk a karakterek sebezhetőek, lelkileg összetörtek, de emellett erősek és ádázak is, Carla mindenféleképpen, hiszen Patrickhez hasonlóan ő is döntések elé van állítva, neki is megvan a maga keresztje és múltja, amit cipelnie kell, de ha két hasonlóan fájdalmas múltú sors találkozik ott nem születhet olyan végeredmény, ami ne venné le a lábáról az olvasókat és ne késztetné őket arra, hogy sorba falják fel az összes Sienna Cole kötetet. 

Maga a cselekmény annyira erőteljes és muzikális, hogy ha nem figyelünk oda könnyedén beszippanthat és belekerülhetünk abba az örvénybe, ami a Reményszimfónia teremtett. Szakszavakkal és szakkifejezésekkel is bőven találkozhatunk, de ez senkit se ijesszen el, mivel még a legbotfülűbb is érteni fogja az utalásokat és a célzásokat. Az utolsó néhány oldal igazi csemege lehet azok számára, akik nemcsak értik, de szeretik is a tipikusan zenészeknek kitalált nyelvezetet, hiszen leginkább itt mutatja meg az írónő, hogy bizony ő is mélyen átérzi, sőt benne él a zenében és a sajátos kis világában. Még annyit szeretnék kiemelni, hogy a szerelmi szál kibontakozása és az ehhez fűződő akadályok teszik fel az i-re a pontot és, ha nem lenne ez így erősen hiányérzet gyötörne. Minden egyes leütött hanggal és minden egyes megszólaltatott hangszerrel együtt vont be engem is a történet a bűvkörébe és addig nem engedett, amíg ki nem bontakoztatta előttem Patrick történetét, a személye mögött rejlő kételyeket, a belső világát és az egyediségét. Ahogy Sienna elkezdett zenélni a szívem úgy követte az útját, hol erősebben és hangosabban dobogott, s volt hogy már a megszűnéshez közel állt, mégis ott volt a reménysugár, ami nem hagyta, hogy megszűnjön dobogni és addig éltette, amíg ki nem teljesedett és amíg vissza nem állt minden a megérdemelt helyére, s amíg teljesen magával nem szippantotta a dobbanásokat. Összességében nemcsak szívet dobogtató, de lelket simogató alkotás a Reményszimfónia minden egyes megszólalásával és hallgatásával együtt.
" - Tudja, szerintem az bújik ilyen ostoba sztereotípiák mögé, aki retteg az emberektől. Mi történt magával, Patrick, hogy ilyen kemény és tüskés lett?"

" - A Libertangóra gondol, kedves? - A férfi érezte, hogy csak nagyon kevés tartja vissza attól, hogy kifakadjon megint, aztán ez a kevés gát is leomlott, mikor a cukormázba mártott pöfeteggombára emlékeztető szipirtyó megkérdezte tőle, neki hogy tetszett a repertoár."

" - (...) Fogalmam sincs, mi tudná kirángatni ebből a gödörből, de ha rám hallgatsz, Carlita, akkor annyiban hagyod ezt a dolgot. Vannak olyan emberek, akiket egyszerűen nem lehet megmenteni saját maguktól."

" - Dehogynem - jelentette ki a nő, és beletúrt a férfi dús hajába. - Emlékszel, mit mondtam a legelső alkalommal, amikor találkoztunk? Téged akarlak, senki mást. Azóta ez a bizonyosság minden nappal csak tisztábbá és erősebbé vált bennem."

" - Nagyon leegyszerűsítve valahogy így történt - hagyta rá a férfi. - De ez már a múlt. Senki sem halhatatlan, a szerelem meg végképp nem az. Nagyon is múlandó, sőt kérészéletű."

" - A szenvedés egy döntés - válaszolta Carla. - És a boldogság is az. Én az utóbbit választom, bármi történjen is."



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 15%-os kedvezménnyel!